Ma megszegtem a
cégnél a 10 perces szabályt.
A 10 perces
szabály azt jelenti, hogy ha valaki iszonyúan felidegesít akkor pontosan 10
percre van szükségem és kell elvonulnom ahhoz, hogy utána tiszta fejjel tudjak
tovább kommunikálni.
Ama bizonyos 10 perc
letelte előtt sajnos úgy elkap néha az indulat, hogy kiszaladnak a számon olyan
gondolatok is, amik megsérthetik a másikkal való kapcsolat vékonyka és érzékeny
rétegét és képesek maradandó, vagy hosszantartó sérülést okozni.
Ma viszont az
történt, hogy ki nem várván a bűvös tíz perces határértéket, idegből írtam egy
emailt az egyik kollégámnak másodcímzettben a főnökömmel.
A sztori
előzménye az volt, hogy mostanra kezd kirajzolódni a portugál mentalitás a
munkában, illetve a „Csak egyszer mondom el” hozzáállás, amihez a portugálok
elég sok helyzetben foggal-körömmel ragaszkodnak, és aszerint is viselkednek.
Arról van szó,
hogy amikor például a cégnél tréningek vannak, akkor azt úgy kell elképzelni,
hogy felvezetőként mindig elmondják, hogy mennyire örülnek annak, hogy te itt
dolgozol és segíted a munkát, és bármi kérdésed van, nyugodtan kérdezz, inkább
több kérdésed legyen, mint, hogy hibát hibára halmozz és csak később derüljön
ki, hogy már az elejétől kezdve nem érted az egészet – mert nem kérdezted meg.
Pedig mindenki itt volt és mindenki arra várt, hogy kérdezzél, és
rendelkezésedre állt (volna), te pedig nem használtad ki.
Ezzel a rengeteg
bátorítással és a verbális hátbveregetéstől felvértezve, széles mosollyal az
arcocskáján jut el az ember az első kérdésig, amikor is kiderül, hogy a fent
lökött szöveg csak elmélet volt. A gyakorlatban, ha nem értesz valamit, akkor
az első kérdésed után a portugál állampolgárságú válaszadó először is hosszasan
ecseteli, hogy mit KELLETT VOLNA megnézned először ahelyett, hogy őt vegzálod –
mint ahogy ő gondolja - teljesen feleslegesen. Ezután felhívja a figyelmedet
arra, hogy LEGKÖZELEBB mit tegyél, hogy elkerüld a – megint csak szerinte – tök
felesleges interakciókat a tőled tapasztaltabb kollégáiddal.
Ennek a másik
verziója, amikor ne adja isten, ugyanazt a kérdést kétszer
teszed fel, és a jó memóriával rendelkező munkatás azzal kezdi a mondatot, hogy
„Ezt már egyszer elmondtam”.
Csak ezután
térnek általában a lénygre és segítenek megválaszolni a kérdést – amelyre, ha
az előzmények következtében még nem durrant el az agyad, jó esetben figyelni is
tudsz.
Mivel a fönti gyakorlatot
több helyről is hallottam, ezért úgy veszem, hogy ez általános. A portugálok
ilyenek, és kész. Jobb lesz ehhez hozzászokni.
Példának okáért,
E. munkahelye francia tulajdonban van és annak ellenére, hogy a francia nyelv sem
írás-, sem pedig beszédszintű ismerete nem volt kötelező a munkakör
betöltéséhez, – és a nulla szintű francia nyelvtudását az interjún E. külön ki
is hangsúlyozta egyébként –, nos, mindezek ellenére a passzív-agresszív
portugál mentalitás ott is fel-fel üti a buksiját. Kezdve már azzal, hogy a a legtöbb
adatbázisban megtalálható munkafolyamat franciául érhető csak el – aztán vagy
lefordítja, vagy gyorstalpalón megtanul franciául, legalább olvasni.
A franciákkal
történő email-kommunikáció – sokszor hibaelhárítás! – úgy néz ki, hogy E.
elküldi az emailt angolul, amire franciául jön a válasz. Ezt ő gugliban
lefordítja, majd megírja a választ angolul, és vagy úgy küldi el, vagy vissza a
gugliba és bízván a fordítóprogram helyességében, elküldi a választ franciául.
Na, a minap ez
utóbbi miatt ballagott oda hozzá az egyik kollégája, hogy a franciául elküldött
válasz nem volt a leghelyesebben megfogalmazva...E. meg néz rá, hogy tőle ennyi
telt, mivel franciául nem beszél, ennek megfelelően nyelvtani hibát kijavítani
nem tud, így csak a gugliban bízhat. Erre kapásból számtalan válaszvariáció
merülhet fel. Például, hogy jaj, akkor semmi gond, maradjanak a válaszok
angolul... Vagy nem baj, esetleg az ilyen jellegű feladatokat a franciául
beszélő kollégák csinálják csak. Netalántán még az a csibészség is
előfordulhatna, hogy a cég francia nyelvtanfolyamot biztosít a teljesen kezdők
számára.
Ez a kolléga
viszont az egyik fent említett opciót sem találta elég hatékonynak, hanem
inkább nekiállt megmagyarázni E.-nek, hogy hogyan KELLETT VOLNA, és majd akkor
LEGKÖZELEBB mit kéne csinálnia...
Hát, pontosan
ehhez a fajta hozzáálláshoz nem volt hangulatom ma reggel. Nem úgy ébredtem. A
macska többször is felébresztett az éjjel, eszembe jutott a jó kis medencés házunk Brazíliában
amit magunk mögött hagytunk, és most se medence, se konditerem, felszaladt rám egy-két
kiló amit nem tudom mikor adok le, és még a nap sem abban a szögben áll ahogy
nekem tetszik.
Így tehát ,amikor
reggel kinyitottam az emilkéket, és szembeköszönt a fél oldalas számonkérés, és
még a kérdéseimre sem kaptam konkrét válaszokat – hát elfutott a pulykaméreg,
úgy, ott reggel 9:30-kor. Jó kis indítása a napnak.
A válaszlevélben
igazából csak azt fejtettem ki, hogy a levél első részét – miszerint milyen
dokumentumokat kellett volna megnéznem először, amiben BIZTOSAN benne volt a
válasz (nem, nem volt benne) – nyugodtan megspórolhatta volna, és talán
fókuszált volna arra, amit kérdeztem. A másik, hogy ami nekik vegzálás az
információért, az nekem proaktivitás, és mint ilyen, pozitív előjellel jár.
Szegény kolléganőm
meg is lepődött a kirohanásomon, mert ad egy, neki ez nyilván sokkal
természetesebben hangzik, mint nekem – nyilván, ő ebben nőtt fel. Ad kettő, az
előbbiből következik, hogy nem rosszindulatból írta amit írt. Ha
kivárom amúgy a szokásos tíz percemet és
hagyom magam lenyugodni, akkor persze más hangnemben írodott volna meg a
levél - de aztán arra jutottam, hogy így
sem rossz.
Jobb, ha tudják, hogy
nekem mi az érzékeny pontom, hogy nem a munkával van a bajom, pont az, hogy meg
akarom érteni amit csinálok – hiszen pont azért kérdezgetek. De akkor sem
szeretem a magyarázatok előtti kioktatást, meg litániát – rég elszoktam már ettől.
Az viszont
becsülendő, hogy annak ellenére, hogy sokszor nyersek a portugálok, ezt ők
tudják is magukról. És ha valaki panaszkodik, akkor visszavesznek és kicsivel kedvesebb hangnemre váltanak.
Eszembe jutott még
az is, hogy ehhez a passzív-agresszív mentalitáshoz szerintem a braziloknak
sokkal nehezebb lehet hozzászokni, mint a magyaroknak. Az ő hozzáállásuk a
problémákhoz teljesen más, mint az európaiaké. Ők segíteni akarnak, nem
számonkérni. És sokkal türelmesebbek is egymással.
Hát, ezek voltak a hét
történései.
Trópusi lány