Két téma van, amivel mostanában ki lehet hozni a sodromból: az egyik, hogy külföldön minden jobb, minden faszább, mindenki kultúráltabb, mindenki betartja a szabályokat, nincs korrupció(!), csak a brazilok nem tudnak viselkedni, ők sokkal kulturálatlanabbak, mint a többi nemzet, a másik pedig - ehhez szorosan kapcsolódik ugye, - hogy milyen szar itt élni Brazíliában.
Ezt a két témát felváltva hallgatom már hetek, hónapok óta és nem is maga a téma zavar, hanem inkább annak gyakorisága. Néha nem is tudom igazából eldönteni, hogy melyik a népszerűbb, az ország gyalázása és állandó verbális szidalmazása vagy a KÜLFÖLD (így, nagy betűvel) idealizálása.
Ez utóbbi különösen akkor idegesítő, amikor az itt, Santosban felnövő, családos, nagymamákkal, nagypapákkal, a rokonság és barátok által biztosított hátországgal, tengerparton caipirinhát szürcsölő, a garázsban BMW-vel parkoló, külföldi országot csak képeken látó brazil lakos nagy komolyan, teljes meggyőződéssel, és még hihetőnek is tűnő gondolatmenetben előadja, hogy milyen az élet XY európai országban.
Úgy adja elő, mint aki most jött haza onnan: felsorolja a statisztikai adatokat, tíz évre visszamenőleg elmagyarázza a GDP és GNP alakulását, következtet, majd jóslásokba bocsátkozik a jövőt illetően, kitér egy kicsit a politikára is és végül levonja a konklúziót, hogy: el kell innen költözni, mert XY európai országban JOBB. Ennyi. Aztán tovább szürcsöli a caipirinhát, vagy bont egy sört, és megtervezi a jövő évi 1 hónapos nyaralását, ami vagy egy dél-brazíliai körút, vagy egy trip a floridai Disneyland-be. Mert Brazíliában annyira szar.
Az már csak hab a tortán, amikor az egy tucatnyi bagoly bölcsességével bíró megmondóemberek magukról az XY európai országban élő emberekről adnak elő részletes leírást, hogy azok milyen kedvesek, hogy az ország fantasztikus, hogy ott bezzeg minden működik, itt meg semmi, hogy ott még a politikusok is a népnek alárendelve dolgoznak a kis irodájukban és az országot szolgálják, hiszen ez a dolguk.
Elmondják, hogy az ott élő emberek hogyan viselkednek, mire hogyan reagálnak, hogy mindenre van valami frappáns megoldásuk, és egyébként is, Európában mindenki könyvvel a kezében alszik el, annyira kulturált.
Az már csak hab a tortán, amikor az egy tucatnyi bagoly bölcsességével bíró megmondóemberek magukról az XY európai országban élő emberekről adnak elő részletes leírást, hogy azok milyen kedvesek, hogy az ország fantasztikus, hogy ott bezzeg minden működik, itt meg semmi, hogy ott még a politikusok is a népnek alárendelve dolgoznak a kis irodájukban és az országot szolgálják, hiszen ez a dolguk.
Elmondják, hogy az ott élő emberek hogyan viselkednek, mire hogyan reagálnak, hogy mindenre van valami frappáns megoldásuk, és egyébként is, Európában mindenki könyvvel a kezében alszik el, annyira kulturált.
Az idegesítő része persze nem ez, mindenki azt mond és gondol amit akar. Szólásszabadság van, senkit nem fognak elvinni azért, mert elmondta valamiről a véleményét.
De engem, mint külföldit rettenetesen lehúz, zavar és rombolja a pozitív lelki békémet, hogy itt minden egyes társalgásnak ez a vezérfonala. Hogy elkerülhetetlenül bele vagyok vonva a politikába, akár akarom, akár nem. Hogy kénytelen vagyok folyton ezt hallgatni és nincs lehetőségem eldönteni, hogy részt kívánok-e venni a kollektív vonyításban, vagy sem.
Szeretném Brazília pozitív oldalát látni, de pont a brazilok azok, akik ezt nem hagyják és mindenképpen be akarják magyarázni nekem, hogy itt nem jó, nem is volt jó és nem is lesz jó (talán) soha.
Ők azok, akik mindenáron meg akarnak engem győzni arról, hogy nincs igazam, amikor dicsérem az országukat, és nem hagyják, hogy saját véleményem legyen az itt folyó dolgokról.
Persze megértem, hogy sokan mérgesek és csalódottak, és ezt lépten-nyomon kifejezésre is juttatják, de közben elfelejtik azt, hogy a nagy európai kulturához lehet, hogy kis lépésekben kellene (és el is lehetne) jutni, még a korrupt politikusok felszámolása előtt.
Viccesen néz ki ugyanis, amikor az egyik nap az országot szidók, a kulturálatlanságra panaszkodók, a saját nemzetükkel elégedetlenkedők másnap simán súrolják az autóval a zebrán babakocsit áttoló anyuka lábát, vagy amikor ügyintézéskor a legtermészetesebben érdeklődik meg a kiskapukat ahelyett, hogy betartanák a szabályokat, vagy kereskedéskor csakis nyerészkedés céljából számítanak fel háromszoros árat, nem pedig azért, mert a piac úgy diktálja.
Te teszed azzá az országot, ami, te mutatsz mintát a fiadnak, amikor ezt teszed, csak sajnos én vagyok az, aki azt hallgatja pont tőled, hogy ez így milyen rossz, és hogy Brazília mennyire szar ország.
Úgyhogy hagyd abba a panaszkodást Béla, és mozdulj meg, hívjad a többit is és mozduljatok meg mindannyian, vagy maradj veszteg, de akkor pofa be, igyál még egy sört és ne az én napomat és a lelki békémet rombold már le az állandó nyüszítéseddel.
Köszi.
Trópusi lány
(Kép forrása: itt)
De engem, mint külföldit rettenetesen lehúz, zavar és rombolja a pozitív lelki békémet, hogy itt minden egyes társalgásnak ez a vezérfonala. Hogy elkerülhetetlenül bele vagyok vonva a politikába, akár akarom, akár nem. Hogy kénytelen vagyok folyton ezt hallgatni és nincs lehetőségem eldönteni, hogy részt kívánok-e venni a kollektív vonyításban, vagy sem.
Szeretném Brazília pozitív oldalát látni, de pont a brazilok azok, akik ezt nem hagyják és mindenképpen be akarják magyarázni nekem, hogy itt nem jó, nem is volt jó és nem is lesz jó (talán) soha.
Ők azok, akik mindenáron meg akarnak engem győzni arról, hogy nincs igazam, amikor dicsérem az országukat, és nem hagyják, hogy saját véleményem legyen az itt folyó dolgokról.
Persze megértem, hogy sokan mérgesek és csalódottak, és ezt lépten-nyomon kifejezésre is juttatják, de közben elfelejtik azt, hogy a nagy európai kulturához lehet, hogy kis lépésekben kellene (és el is lehetne) jutni, még a korrupt politikusok felszámolása előtt.
Viccesen néz ki ugyanis, amikor az egyik nap az országot szidók, a kulturálatlanságra panaszkodók, a saját nemzetükkel elégedetlenkedők másnap simán súrolják az autóval a zebrán babakocsit áttoló anyuka lábát, vagy amikor ügyintézéskor a legtermészetesebben érdeklődik meg a kiskapukat ahelyett, hogy betartanák a szabályokat, vagy kereskedéskor csakis nyerészkedés céljából számítanak fel háromszoros árat, nem pedig azért, mert a piac úgy diktálja.
Te teszed azzá az országot, ami, te mutatsz mintát a fiadnak, amikor ezt teszed, csak sajnos én vagyok az, aki azt hallgatja pont tőled, hogy ez így milyen rossz, és hogy Brazília mennyire szar ország.
Úgyhogy hagyd abba a panaszkodást Béla, és mozdulj meg, hívjad a többit is és mozduljatok meg mindannyian, vagy maradj veszteg, de akkor pofa be, igyál még egy sört és ne az én napomat és a lelki békémet rombold már le az állandó nyüszítéseddel.
Köszi.
Trópusi lány
(Kép forrása: itt)
Röpke brazíliai tartózkodásom során többször eszembe jutott, hogy akár pontokba is lehetne szedni, mi mindenben hasonlít a kis, hegyek között, völgyben fekvő Magyarország és a kontinensnyi, latinos Brazília. És úgy láttam, sok mindenben, bár te ezt jobban látod... Az egyik alighanem ez a délibábos csodálat más, fejlettebb(nek tartott) országok iránt, egy kis elvágyódással fűszerezve, persze ügyelve arra, hogy a komfortzóna (és a passzivitás) határain belül maradjunk. Talán azért, mert panaszkodás ide vagy oda, valahol mélyen ez - megfelelő. Talán mert ismerős és kényelmes, és az ismerősség és kényelem addiktívabbak a nikotinnál. Talán mert a félelem nagy úr (amit igazából megértek).
VálaszTörlésSokan nem szeretik, ha ki akarják ugratni őket a megszokott kockájukból. És sok esetben nem kellemes belépni mások kockájába.
Sokkal több hasonlóság van a magyar és a brazil mentalitás között, mint először gondolnánk...nemcsak a vágyakozás hanem csakúgy mint a magyarok, a brazilok is belefáradtak már a korrupcióba, a hivatali visszaélésekbe, a visszás politikai helyzetbe, hogy nincs lehetőségük egy olyan pártra szavazni amiben megbízhatnak, mert mindegyik csak arra a bizonyos 4 évre hajt, hogy bizonytalannak érzik a jövőjüket stb...
TörlésSokan mennek el innen is, egyébként, van, akinek pont a panaszkodásból lesz elege, és inkább lép...
A panaszkodás maga persze nem baj, de mint ahogy ez igaz mindenre, attól függ mekkora adagban kapja az ember. Ha minden egyes beszélgetés, ha minden egyes családi vagy társasági összejövetelkor a beszélgetés 90%-a a különféle panaszokból áll, akkor ez egy idő után borzasztóan lehúzó tud lenni és még azok is rosszkedvűek lesznek meg ingerültek, akik amúgy nem panaszkodós típusok és meg sem látják azokat a dolgokat, ami a másikat örökös panaszkodásra készteti...
Szerintem a panaszkodás azért tud annyira lehúzó lenni - bárhol a világon -, mert általában nem követi tett. Egyszer, de még kétszer is szívesen meghallgatom a másik problémáit, de ha látni, hogy nem tesz semmit, csak többedszerre is előhozakodik velük, hát az egyszerűen idegesítő számomra, és ahogy mondod, lehúzza mindenki kedvét. Ezzel ellentétben, ha az ember úgy egyszer igazán bepöccen, végigmondja, mi baja, aztán megnézi, mi és hogyan lehetne másképp, vagy legalább az ő személyes életében mik a lehetőségek, akkor tudok vele együttérezni. De a panaszkodókkal nem tudok (már).
VálaszTörlésEz a magyar - brazil párhuzam szerintem nagyon érdekes és elgondolkodtató lenne az olvasóknak... főleg azoknak, akik nem sokat tudnak a brazilokról!