Mindennapok tükrében

A minap, ahogy lifteztem lefelé a földszintre, a fülkében megakadt a szemem a saját tükörképemen és azt a megállapítást tettem magamban, hogy szerintem elértem azt a kort, amikor már nem kéne smink nélkül kilépnem az utcára...

Fáradtabbnak tűnik a tekintetem, pedig alszom eleget és néha sötét árnyék van a szemem alatt is. Nem vagyok oda nagyon az alapozókért, főleg nem egy meleg országban, de azt hiszem nem ártana mégiscsak reggelente feldobni valamit, mert ez így kezd eléggé ijesztő lenni.

Itt a házban a szépészeti szolgáltatások széles tárháza érhető el. Van egy erre a célra kialakított kis szalon, ahová az önjelölt, vagy maszekban dolgozgató fodrász/manikűrös/sminkes/kozmetikus lakók szívest-örömest állnak készen arra, hogy ráncba szedjék az arra igényt tartó lakótársaik fizimiskáját. Az itteni szolgáltatás ára - mivel nem kell bérleti díjat fizetniük - fele, vagy harmada a városban levő szalonok árának. Persze itt nincsen csili-vili berendezés, légkondi, kávéautomata és kényelmes fotelok, de a célnak éppen megfelel, ha valakinek csak fél órája van hajat formázni, körmöt festetni, akkor ezt itt helyben gyorsan elintézheti.
Ez idáig a pozitív oldala a dolognak, a negatív meg sajnos az, hogy néha (sokszor), ha az ember igazi minőségi szolgáltatásra vágyik, akkor sajnos bele kell nyúlnia a pénztárcájába, az esetek többségében elég mélyen.

Megmondom őszintén, egy szolgálatás minősége nálam olyan dolog, amelynek alacsony voltát eléggé nehezen tolerálom, függetlenül az országtól, ahol élek. Mondhatnám úgy is, hogy tök mindegy, hogy hol élek, de ha egyszer valamilyen szolgáltatásért pénzt adok ki, és időt szánok rá, legyen az éttermi kiszolgálás, fodrászat, manikűr, kozmetika vagy nyelvtanulás, a minimum amit elvárok, hogy a szolgáltató tiszteljen meg mint ügyfél / vendég / tanuló. Vagyis ne szórakozzon az időmmel, ne vágjon fancsali képet, ne mutassa, hogy aznap tele van a töke az élettel, mert én mint vendég / ügyfél / tanuló nem ezért jöttem és nem vagyok kíváncsi a részletekre sem. 

A minap történt, hogy bejelentkeztem A.-hoz manikűrre és pedikűrre és valahogy nem lettek készek a körmeim egy óra alatt, ezért A. megkérdezte, hogy a lábkörmeimet festheti-e csak gyöngyház színűre ciklámen helyett (ez utóbbi passzolt volna a kézkörmeimhez). Tudtam miért kérdezi. A gyöngyház festés sokkal gyorsabb, nem kell még külön korrigálni a festést mint a színes lakknál, és mivel A. elcsúszott az idővel, a  következő vendég pedig már meg is érkezett, így ezzel a lakkcserével spórolt (rajtam) vagy 15 percet. Tudtam, hogy ezért kérte és beleegyeztem, habár megfogadtam, hogy legközelebb nem fogadom el a javaslatát. De az első ilyen eset volt, így ezt ezúttal csak feltettem magamban a polcra.

Mivel A. hajat is vág, ezért beírattam magam hozzá péntek délutánra. Eredetileg 2 órára akartam menni, de csak 3 órára volt hely. Nem baj, A. biztosított róla, hogy nem fog sokáig tartani, mivel mondtam neki, hogy 4-től már tanítok, ezért kicsit szorítva lesz az idő, de nem nagy ügy, csak a hajszálak végét kellett volna kicsit frissíteni, ez tényleg belefért volna egy óra hosszába.  A. beírt hát háromra. Pénteken 2:50-kor jött az üzenet, hogy tudnék-e 4-re menni, amire azt írtam neki, hogy sajnos nem, mert tanítok.

Ekkor én mint vendég, elvártam volna, hogy a.) A. hozzon mégis előre b.) ha ez nem lehetséges, akkor gyorsan ajánljon fel helyette egy másik, közeli időpontot. A. egyiket sem tette. Ő úgy gondolta, hogy a 4 óra a felajánlott új időpont és kerek egy óra múlva írt - mikor látta, hogy 4 órakor nem érkeztem meg -, hogy akkor jövő hétre válasszak egy időpontot, amelyik tetszik nekem.

De nekem nem tetszett. Nem tetszett, hogy nekem kellett igazodni az ő idejéhez és előzőleg más színű lett a körmöm, hogy ő gyorsabban végezzen. Nem tetszett, hogy 10 perccel az időpont előtt módosított egy órát, hogy ismét nekem kellett igazodnom őhozzá, mert nem jól számolta ki az idejét és el volt csúszva. (Az sem tetszett volna, hogy ha ott kellett volna ülnöm és várni persze)

És az sem tetszett, hogy ha mégis lementem volna 4-re, akkor tudom, hogy a csúszás miatt csak egy gyors hajvégcsipegetés lett volna, nem pedig tisztességes igazítás. 

Ez mind nem tetszik, és ez nekem, mint vendégnek elfogadhatatlan. És nem arról van szó, hogy most olcsón dolgozik-e vagy sem, hanem arról, hogy ha valaki szolgáltat akkor tisztelje meg a kliensét azzal, hogy pontos, hogy betartja azt, amiben megállapodtak és amíg a vendég nála van, addig a vendégé legyen az összes figyelem. 

Országtól függetlenül, olyan kozmetikába sem járok szívesen, ahol a kozmetikus két arcmasszírozó mozdulat között ötször veszi fel a telefont, közben mossa le a másik vendég szempillafestékét, hogy a végén az arcomra szárad a krém, vagy hogy akkora zaj van a kozmetikában, hogy úgy érzem csak láb alatt vagyok. A tiszteletlenség és a vendég semmibevételének a magasfoka. És nem is nagyon értem, hogy miért jó ez valakinek mert ilyenkor a szolgáltató duplán veszít: egyfelől egy sértődött vendéget, másfelől pedig az ajánlást, mert nyilván aki nincs megelégedve valamivel, az másoknak a negatív tapasztaltot fogja átadni. 

Sajnos úgy néz ki A. elveszített egy vendéget, így most másnál próbálkozom, igaz T. egy kicsit drágább, de legalább csak velem foglalkozik amíg ott vagyok. 

Egy másik eset a portugál tanárnénimmel volt, aki tavaly november végén eltűnt egy hónapra úgy, hogy egyszer csak nem jött órára és nem is szólt, hogy nem jön. Utólag mondta, hogy utazott és amikor visszatért, küldött egy vidám üzenetet, hogy akkor mikor folytatjuk az órákat. Én pedig küldtem egy szintén vidám üzenetet neki, hogy sajnos nem érek rá ezután vele tanulni. Mert ez a fajta hozzáállás, hogy majd jövök, ha ráérek, mint tanulónak megintcsak elfogadhatatlan. Ha valaki eldönti, hogy szolgáltatni fog és emberekkel kerül kapcsolatba, akkor ezekre a kis dolgokra figyeljen és ne a tanuló vagy a vendég ugrabugráljon mint egy táncos majom, aki éppenséggel a saját pénzével segíti a szolgáltatót hogy menjen az üzlet. 

Erről jut eszembe, van egy régimódi étterem a városközpontban, egy koloniális, még a gyarmati időkből fennmaradt épületben, ahol régimódi, idősebb pincérek szolgálnak fel. Vagy 100 évet utazik vissza az ember amikor erre a helyre belép. A pincéreken látszik a 40 év vendéglátós tapasztalat, ők nemcsak kiszolgálják a vendéget, hanem beszélgetnek is, figyelemmel tartják az asztalt, és ha szükség van valamire máris jönnek. 

Teszik mindezt viszont olyan felsőbbrendű, mesterkélt és maníros formában, hogy az ember úgy érzi már azért is bocsánatot kell kérnie, hogy azt a bizonyos asztalt választotta és nem egy másikat az ablak mellett. Egyszer voltunk csak ott, de maradandó élményeim közé tartozik, ahogy a pincér úr odabassza a kosár friss kenyeret az asztal közepére úgy, hogy a kosár pörög vagy fél percig és csak úgy szállnak a kenyérmorzsák, majd teátrálisan kirázva elém teríti a ruhaszalvétát. Ebéd közben a saját történeteivel szórakoztatott és egy óvodás szintjén szólt hozzánk, a kedves vendégekhez. Rögtön Latinovits ugrott be a Szindbádból, csak a szerepek voltak kissé felcserélődve, mert a pincér viselkedett a színész módjára, mi vendégek pedig alázatosan, mint a filmbeli pincér. Érdekesnek érdekes volt, habár kellemesnek egyáltalán nem neveztem volna. 

Ezek egyedi esetek csak és nem is húznám rá az országra, mert - amellett, hogy nem mindegyik itt esett meg - bárhol előfordulhatnak. Amiért mégis sokszor eszembe jutnak ezek a kis bosszankodások az az, hogy nagyon sokszor hallom a brazilokat szidni a saját országukat. Ez főleg olyan emberek szájából vicces amúgy, akik még soha életükben nem jártak külföldön, de nagyon tudják, hogy például Európában mi a helyzet. A helyzet sajnos az, hogy sehol sem minden tökéletes, és az örök elégedetlenkedők egy idő után úgyis észre fogják venni a kis tökéletlenségeket bárhol legyenek is a világban. Én is észreveszem, én is bosszankodom, de a sokadik költözés után inkább már csak magamban és csendben káromkodom, ha valami nem tetszik. E. sokszor nem tesz viszont lakatot a szájára és ilyenkor úgy néz ki a társalgás, hogy ő szidja Brazíliát én meg kontrázok rá egy ellenvéleményt Európából. Hogy sem itt, sem pedig ott nem fenékig tejfel minden. Még ha itt egy csomóan annak is akarják beállítani.


Trópusi lány


(Képek forrása: itt és itt)