E.-nak nemrégen műtötték a vállát, ezért már jó három hete én koptatom az autóval a brazil utakat. Ez a fajta napi tevékenység nálam teljesen kimeríti a manapság oly divatos életvezetési tanácsadó könyvekben található hangzatos kifejezéseket mint a: "lépj ki a komfortzónádból", "lásd meg a dolgok pozitív oldalát is", "ne félj a kihívásoktól", "teher alatt nő a pálma" meg hasonló okosságok.
Magamban már fel is osztottam a várost: kis szívdobogás, közepes pánik, túlélő- és kalandtúra, minden egyes méteren szívok mint a torkosborz. Ezek a kategóriák akár egy útvonalon belül is váltakozhatnak, attól függően, hogy mennyire van messze a desztináció, ahová el kell jutnom az otthonomhoz képest.
Az itteni vezetési stílusnak köszönhetően egyelőre sajnos még egy öt perces autóút is szorongást vált ki nálam, hiába jegyzi meg E. alkalmanként, hogy kezdek elbrazilosodni, amikor nem adom meg az elsőbbséget a gyalogosnak. Persze, hogy nem adom meg, mert amíg a kereszteződésben indexelve arra várok, hogy balra tudjak fordulni, addig az egyik szemem az előttem keresztülvágó biciklisen van, a másik a balról előző motorososon, a harmadik (nem létező) szemem a seggemben levő mercisen, aki ki akarja használni a tíz centis helyet a jobb oldalon, hogy kikerüljön, a hatodik érzékem a rohanó iskolásokat figyeli, ahogy néha lelépnek a járdáról, a hetedik, ki tudja már milyen érzék pedig a kereszteződés másik oldalán levő autósra figyel, akinek fingja sincs, hogy kinek van itt most elsőbbsége (neki), így tanácstalanul áll, én meg várok, hogy induljon már. Erre E. lökdös, hogy ÉN mire várok, mire az autóssal persze egyszerre indulunk el, és majdnem kocc a vége.
Hát, ezért nem látom azt az egy szem gyalogost, aki ott ácsorog a járda szélén, ráadásul nem is figyel, mert álmodozik valamin, meg a telefonját bámulja, és akit csak puszta udvariasságból kellene átengednem az úttesten. Nem látom, mert a testem összes idegszála olyan mértékben van kihegyezve, a pupilláim olyan tágak, hogy az előzékenységet és az udvariasságot egyelőre betettem a jövő évi vezetői tananyagba.
Jobbra tarts! - mondja a kresz, dehát a brazilok nem tartanak se jobbra, se balra. Arra mennek, ahol van hely, az autó mérete és a sebesség dönt. Nem vagyok egy bizonytalan vezető, de úgy nehéz, ha nem bízom a többi sofőrben, és, hogy hiába tudom a szabályokat, mikor a másik száz autóst meg nem érdeklik a szabályok. Az egyik kedvencem, amikor mögöttem a kisbusz olyan rohanásban van, hogy a sofőrnek egyszerűen nincs türelme követni engem, és amíg én szépen bemegyek jobbról a körforgalomba, ahogy illik, ő bejön balról, azzal a lendülettel nyom egy bal kanyart és simán kicselez (!) engem...Ezzel a manőverrel nyert vagy 0,8 percet, mivel a piros lámpánál beérem, ezután pedig együtt döcögünk tovább a forgalommal.
Vagy a másik, amikor megyek a főútvonalon, de minden egyes kereszteződésnél lelassítok, mert nem bízom a stop táblákban sem, és milyen jól teszem, mert még így is majdnem belém száll oldalról egy autós, fél testével kihajolva az autó ablakán azt üvöltve, hogy "Olha a placa, caralho!" ami kábé annyit jelent, hogy Nem látod a táblát, b...meg?? Kár, hogy neki volt stop táblája, nos, azt valóban nem nekem kéne meglátni, de a tahója olyan gyorsan húz el mögöttem, hogy nincs időm megmukkanni se. A helyzet komolyságát csak az arra imbolygó biciklis bácsi oldja, aki rém mulatságosnak találja ezt a szitut és hangos, foghíjas heherészéssel tekeri a bicajt szét sem nézve ugyanabban a kereszteződésben. Tisztára Indul a bakterház itt néha.
Ebben a túlélős játékban csak részben segítség, ha E. mellettem ül, de inkább mégsem. Abban persze hasznos a jelenléte, hogy navigál, tehát mondja mikor balra, mikor jobbra. A többi részhez viszont szívesen vennék egy 15 centi széles szigszalagot és azzal ragasztanám be a száját. Ilyen felfokozott idegállapotban ugyanis kevés türelmem van az olyan technikai részletek megbeszéléséhez, mint a sebességváltó használata, az index, vagy hogy hogyan kell a kormányt tekerni. És nem vezetek rosszul. Úgyhogy el sem tudom képzelni, hogy mit művelne E. egy olyan mellett, aki még vezetni sem tud rendesen.
Az tény, hogy pár dolgot meg kellett tanulnom ahhoz, hogy ne veszélyeztessem a magam és mások testi épségét:
Az indexet például tegyük ki már akkor, amikor még csak felsejlik a gondolataink között az elkanyarodás lehetősége. Tegyük ki az indexet akkor is, ha még van előttünk tíz utca, amibe be tudnánk fordulni. Az index ugyanis a kanyarodási szándékot jelzi itt, nem pedig azt, hogy HOL és MIKOR akarsz bekanyarodni.
A kétsávos út csak az útpingálók kedvéért kétsávos, hogy a városüzemeltetés dolgozóinak legyen munkája, és, hogy kedvükre pingálhassanak. A valóságban az út annyi sávos, ahány autó elfér. Ha kettő, akkor kettő. Ha három, akkor három, vagy három és fél. Plusz annyi motoros és biciklis, amennyi be tud préselődni.
Ha előtted valaki kiteszi az indexet, mert sávot szeretne váltani, gyorsíts. Nehogy levedd a lábad a gázról, mert akkor ez azt fogja jelenteni, hogy a másik eléd kerül és te egy lúzer vagy hogy odaengedted. Hová lesz a brazil virtus ha valaki már az úton is eléd tud kerülni??
Ha valaki egy szűk utcában előtted halad normál tempóban, mindenképpen próbáld meg jobbról beelőzni. Ne késlekedj, mert ma még nem nyomtad meg a kocsit és már kezd lemenni a nap.
Ugyanez vonatkozik az előzékenységre. Megint szűk utca, látod, hogy halad feléd a szembejövő autó, és azt is látod, hogy nem fogtok egymás mellett elférni. Ekkor a teendő a következő: ne várd meg, amíg a másik elhalad melletted, hanem te is haladj előre. Haladj addig, amíg mind a ketten eléritek azt a pontot, amikor már egyikőtök sem tud továbbmenni. Ekkor álljatok pár másodpercig egymással szemben és nézzétek egymást a szélvédőn keresztül. Majd forgassátok mind a ketten a kormányt, ezzel jelezve a szándékot, hogy jó lenne kikeveredni ebből a szituációból. Ezután kapcsoljatok hátramenetbe és lassan távolodjatok egymástól. Ha mindeközben további autók érkeztek mögétek az még jobb, mert akkor már dugót is sikerült kialakítani az előzékenység hiánya miatt és hát nem ez volt a cél? Innentől kezdve jöhet a dudálás, a káromkodás és a szitkozódás ami oly kedves a brazil fülnek.
Gyalogosként nem csak a zebrát és a saját jelzőlámpát kell figyelembe venni, hanem azt is, amikor az autó kap zöldet és ekkor örömmel, komótosan kell átkelni gyalogátkelőhelyen, mintha az az a zöld lámpa a te lámpád lenne. Szaladni csak akkor szabad, amikor az autó kereke már a lábadat súrolja, de a mosoly akkor se tűnjön el az arcodról. Fő a barátságosság, és ezáltal még a káromkodás sem hangzik olyan csúnyán.
Azért annak ellenére, hogy itt az utakon az a szabály, hogy nincs szabály, nem sok karambolt látok. Meghúzott, behorpadt kocsikat viszont annál inkább, illetve eddig két, fejreállt autót számoltam meg a csatornában.
Van, aki eleve úgy parkol, hogy addig tolat amíg nem koccan, na, akkor kell megállni. Így a legtöbb lökhárító már mindenféle formában pompázik az autókon, és azt is lehet tudni, hogy kinek nem erőssége az útszéli, vagy a garázs béli oszlop...
Ugye nem kell mondanom, hogy a mi autónk sem tökéletes már, és azt sem, hogy a horpadás nem akkor történt, amikor én vezettem...E.-nak is vannak néha rossz napjai, habár - mily meglepő - ŐT ezért nem piszkálja senki.
Még egy aranyos dolgot megemlítenék amit a volán mögött ülve figyeltem meg, ez pedig autók felmatricázása. A családi állapot és a családtagok számának a publikummal való közlése itt bevett szokás, tehát lehet fiú-lány, vagy fiú-lány-gyerek(ek) vagy fiú-lány-gyerek-nagymama/nagypapa-kutya-macska kombós matricákat kapni, amelyen a családtagok fogják egymás kezét, és így az autó mögött haladók is tisztában vannak azzal, hogy mennyien is osztják meg este az ebédlőasztalt otthon. De nemcsak a családtagok számát lehet így közszemlére tenni. Ha iphone rajongó vagy, ragaszd fel az almát. Ha szeretsz barbekjúzni, ez sem probléma, van olyan matrica, amelyen húst süt az emberke, de ha az egész család Csillagok Háborúja rajongó, akkor akár yodának vagy Darth Vadernek, vagy Han Solonak öltözött figurákat is lehet kapni.
Trópusi lány
(Képek forrása: itt, itt, itt)
Vagy a másik, amikor megyek a főútvonalon, de minden egyes kereszteződésnél lelassítok, mert nem bízom a stop táblákban sem, és milyen jól teszem, mert még így is majdnem belém száll oldalról egy autós, fél testével kihajolva az autó ablakán azt üvöltve, hogy "Olha a placa, caralho!" ami kábé annyit jelent, hogy Nem látod a táblát, b...meg?? Kár, hogy neki volt stop táblája, nos, azt valóban nem nekem kéne meglátni, de a tahója olyan gyorsan húz el mögöttem, hogy nincs időm megmukkanni se. A helyzet komolyságát csak az arra imbolygó biciklis bácsi oldja, aki rém mulatságosnak találja ezt a szitut és hangos, foghíjas heherészéssel tekeri a bicajt szét sem nézve ugyanabban a kereszteződésben. Tisztára Indul a bakterház itt néha.
Ebben a túlélős játékban csak részben segítség, ha E. mellettem ül, de inkább mégsem. Abban persze hasznos a jelenléte, hogy navigál, tehát mondja mikor balra, mikor jobbra. A többi részhez viszont szívesen vennék egy 15 centi széles szigszalagot és azzal ragasztanám be a száját. Ilyen felfokozott idegállapotban ugyanis kevés türelmem van az olyan technikai részletek megbeszéléséhez, mint a sebességváltó használata, az index, vagy hogy hogyan kell a kormányt tekerni. És nem vezetek rosszul. Úgyhogy el sem tudom képzelni, hogy mit művelne E. egy olyan mellett, aki még vezetni sem tud rendesen.
Az tény, hogy pár dolgot meg kellett tanulnom ahhoz, hogy ne veszélyeztessem a magam és mások testi épségét:
Az indexet például tegyük ki már akkor, amikor még csak felsejlik a gondolataink között az elkanyarodás lehetősége. Tegyük ki az indexet akkor is, ha még van előttünk tíz utca, amibe be tudnánk fordulni. Az index ugyanis a kanyarodási szándékot jelzi itt, nem pedig azt, hogy HOL és MIKOR akarsz bekanyarodni.
A kétsávos út csak az útpingálók kedvéért kétsávos, hogy a városüzemeltetés dolgozóinak legyen munkája, és, hogy kedvükre pingálhassanak. A valóságban az út annyi sávos, ahány autó elfér. Ha kettő, akkor kettő. Ha három, akkor három, vagy három és fél. Plusz annyi motoros és biciklis, amennyi be tud préselődni.
Ha előtted valaki kiteszi az indexet, mert sávot szeretne váltani, gyorsíts. Nehogy levedd a lábad a gázról, mert akkor ez azt fogja jelenteni, hogy a másik eléd kerül és te egy lúzer vagy hogy odaengedted. Hová lesz a brazil virtus ha valaki már az úton is eléd tud kerülni??
Ha valaki egy szűk utcában előtted halad normál tempóban, mindenképpen próbáld meg jobbról beelőzni. Ne késlekedj, mert ma még nem nyomtad meg a kocsit és már kezd lemenni a nap.
Ugyanez vonatkozik az előzékenységre. Megint szűk utca, látod, hogy halad feléd a szembejövő autó, és azt is látod, hogy nem fogtok egymás mellett elférni. Ekkor a teendő a következő: ne várd meg, amíg a másik elhalad melletted, hanem te is haladj előre. Haladj addig, amíg mind a ketten eléritek azt a pontot, amikor már egyikőtök sem tud továbbmenni. Ekkor álljatok pár másodpercig egymással szemben és nézzétek egymást a szélvédőn keresztül. Majd forgassátok mind a ketten a kormányt, ezzel jelezve a szándékot, hogy jó lenne kikeveredni ebből a szituációból. Ezután kapcsoljatok hátramenetbe és lassan távolodjatok egymástól. Ha mindeközben további autók érkeztek mögétek az még jobb, mert akkor már dugót is sikerült kialakítani az előzékenység hiánya miatt és hát nem ez volt a cél? Innentől kezdve jöhet a dudálás, a káromkodás és a szitkozódás ami oly kedves a brazil fülnek.
Gyalogosként nem csak a zebrát és a saját jelzőlámpát kell figyelembe venni, hanem azt is, amikor az autó kap zöldet és ekkor örömmel, komótosan kell átkelni gyalogátkelőhelyen, mintha az az a zöld lámpa a te lámpád lenne. Szaladni csak akkor szabad, amikor az autó kereke már a lábadat súrolja, de a mosoly akkor se tűnjön el az arcodról. Fő a barátságosság, és ezáltal még a káromkodás sem hangzik olyan csúnyán.
Azért annak ellenére, hogy itt az utakon az a szabály, hogy nincs szabály, nem sok karambolt látok. Meghúzott, behorpadt kocsikat viszont annál inkább, illetve eddig két, fejreállt autót számoltam meg a csatornában.
Van, aki eleve úgy parkol, hogy addig tolat amíg nem koccan, na, akkor kell megállni. Így a legtöbb lökhárító már mindenféle formában pompázik az autókon, és azt is lehet tudni, hogy kinek nem erőssége az útszéli, vagy a garázs béli oszlop...
Ugye nem kell mondanom, hogy a mi autónk sem tökéletes már, és azt sem, hogy a horpadás nem akkor történt, amikor én vezettem...E.-nak is vannak néha rossz napjai, habár - mily meglepő - ŐT ezért nem piszkálja senki.
Trópusi lány
(Képek forrása: itt, itt, itt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése