Közeleg a tél - együnk levest!

Ebben a hónapban zsinórban háromszor volt hosszú hétvége, az emberek többet tudtak pihenni, és mivel a hőmérséklet is leesett az éppen, hogy csak elviselhető 23 fokra, így nekem is megjött a kedvem a levesgyártáshoz.

Itt a főtt krumplival besűrített, nehéz levesek a menők, van amelyikben hús is van, vagy ha nincs, akkor tésztával dúsítják úgy, hogy simán megáll a kanál a levesben.

A caldo verde, vagyis a portugál káposzta- és krumplileves alapja a kelkáposzta (couve), amit felszeletelve árulnak itt a boltban. Ezt főzik össze némi fokhagymával és vöröshagymával, majd sűrítik be tört főttburgonyával. Az eredeti caldo verde-ben hús és szalonna is van, illetve előre lesütött lecsókolbász, amit a végén adnak a leveshez. A levest a tányérra kerülve tovább ízesítik zöld citrom levével, ezáltal a savanykás íz kissé kompenzálja a sós, zsíros ízt, illetve könnyebben emészthetővé teszi a levest.

Én imádom a caldo verdet, de itthon a lightosabb változatot szoktam elkészíteni, tehát nem teszek bele szalonnát meg húst, és lecsókolbászból is csak keveset. Nagyon finom, és pont az olyan hűvösebb, macskadorombolós estékre való, amikor az ember a tévé előtt betakarózva, egy kis kerámiatálból kanalaz - mint amilyen a mai este is.

A másik nagy kedvenc levesem, a "fehér leves" ami nem itteni tradícionális étel (és nem is a borzalmas napközis édes tejleves), hanem szimpla karfiol- és brokkoli-, vagy krumpli- és répaleves, amelyet szintén tört burgonyával sűrítek be (annyira belejöttem ebbe a burgonyás sűrítésbe, hogy nem bírom abbahagyni) és a végén tejszínnel dúsítom, adok hozzá tárkonyt, frissen vágott petrezselymet és egy lime levét. Ja, meg ha van itthon zöldborsó, akkor azt is adok hozzá. 

Nem nagyon rajongok a húsos levesekért - kivéve az igazi magyar húslevest persze - úgyhogy a legtöbb levest csak zöldségekkel főzöm. Anyósom szereti az összes levesét római köménnyel jól befűszerezni, és rengeteg tésztát és marhahúst belefőzni. Az ő levesei után biztos nem lesz éhes az ember jó pár órán keresztül.

Itt két fajta levest találnak érdekesnek az emberek: a paradicsomlevest (betűtésztával hehe) és a hideg gyümölcslevest. Ez utóbbiról szinte senki sem hallott, és nagyon mulatságosnak találják, hogy mi megfőzzük a gyümölcsöt, és még pudingot is adunk hozzá, majd az egészet lehűtjük. 

Itt a tél annyira a levesekről szól, hogy az éttermek ilyenkor kifejezetten úgy hirdetik magukat, hogy a menün külön főszerepet kap a leves. Sőt, júniusban külön leves fesztivál is van, amikor egy fix összeg befizetése után az ember annyi levest kóstolhat meg, amennyi csak tetszik neki.

Mindenhol csak krémleveseket lehet kapni, ilyeneket például: pálmaszívleves, maniókaleves szárított hússal, bableves, csirkekrémleves (canja), spárgakrémleves, hagymakrémleves, zöldborsókrémleves stb...

És itt már majdnem a posztom végéhez is értem volna, amikor a szomszéd feldobott egy infót a FB-ra, hogy töltött káposztát készít, adagja 8 reál. Na, rögtön rendeltem is két adagot, és iszonyúan kiváncsian vártam az estét, hogy kiderüljön, itt hogyan képzelik el a töltött kápit.
Mikor a rendelés megérkezett, rögtönöztem egy Master Chef (Konyhafőnök) különkiadást, vagyis darabokra szedtem egy töltést, villára tűztem egy falatot és marha fontoskodó arccal kielemeztem az előttem található fogást.
Íme az összegzésem:  az itteni töltött káposztát édes (tehát nem savanyú) káposztából készítik. A harasztba nemcsak darált hús és rizs kerül, hanem lecsókolbászt, paprikát és paradicsomot is darálnak a húsba. Most hirtelen nem tudom eldönteni, hogy a tölteléket előre megfőzték, vagy együtt főtt a káposztával, mert a káposztalevél sokkal sótlanabb volt, mint a töltelék, a hús pedig egy kicsit száraz, ezért gondolom, hogy talán utólag tették bele a tölteléket a levélbe. Fűszernek római köményt és erős paprikát használnak, a rizs pedig pergős, hosszú szemű, nem pedig a mászkos-ragadós japán-féle. (Ez utóbbi hasznosabb lett volna pedig, mert krémesebbé tette volna a tölteléket, habár ki hogy szereti). A főzőlét én egyszerű, sós lének tippeltem, amiben megfőzték a töltéseket. Díszítésként a szomszéd zöldhagymával szórta meg a káposztákat, és úgy tette bele nekünk a dobozba.
Összességében nem volt rossz, szerintem az erőspaprika egy kicsit megszaladt és elvitte az egésznek az ízét, valamint az étel elfogyasztása után egy kicsit égett a gyomrom, de nem volt vészes. Érdekes volt a római kömény a káposztában, ilyet még soha nem kóstoltam ezelőtt. (A mellékelt kép még az elemzés előtt készült...)
Természetesen azért én maradok a savanyú, tejfölös verziónál, aminek tenyérnyi töltésében puha, és krémes a töltelék, amelyben több a hús, mint a rizs, és amelynek a végét puha kenyérrel tunkoljuk ki a tányérból. Hááát, ilyet én eddig csak otthon ettem...nyam.

Trópusi lány


(Képek forrása: itt és itt)