Még tavaly szereztem tudomást arról, hogy működik a városban egy Poliglota csoport, és azóta követtem őket figyelemmel a Facebookon.
A csoport vezetője egy középkorú hölgy, aki nemrég adta át a stafétabotot a lányának, így most L. koordinálja a találkozókat hétről hétre. A poligloták (vagyis a több nyelven beszélők) régebben minden kedden este fél 8-kor találkoztak, de sajnos ez az időpont nekem nagyon nem volt jó, mert ezen a napon mindig sokáig tanítok.
Viszont nemrég felosztották a heteket, és így a páros heteken keddre, a páratlanokon pedig hétvégére került a találkozó. Ennek nagyon megörültem, mert ez azt jelentette, hogy valamelyik hétvégén én is részt tudok venni ezeken a meetingeken amelyek vagy angolul vagy spanyolul vagy franciául vagy olaszul folynak, attól függően, hogy melyik nyelvet beszélők vannak ott többségben. Azért főleg az angolosok szoktak összejönni, a francia és az olasz csak elvétve, a spanyol pedig alkalomadtán fordul elő.
A hétvégi találkozók nemcsak egy kávézóban vagy bárban szoktak zajlani, a múltkor például múzeumba szólt a meghívó, ezen a héten pedig mozizás lesz. Ez egy ingyenes, nyílt klub, bárki csatlakozhat és akkor megy el a találkozóra, amikor ráér. Ez egyfelől jó, mert rugalmas, másfelől nem annyira, mert előfordul, hogy (például ha rossz az idő) csak egy vagy két ember megy el, továbbá a társaság összetétele is folyton változik, és pont emiatt nehéz egy összeszokott, fix társaságot kialakítani. (Habár ez utóbbi most kifejezetten előny lett, hogy miért, az hamarosan kiderül)
Ahogy követem őket a FB-on, úgy tűnik, hogy mindig nagyon jó a hangulat és mindig van visszajelzés is, hogy aznap este mit csináltak, mi volt az aznapi téma, megtűzdelve pár fotóval. Nagyon jó kedvcsináló az biztos, annak ellenére, hogy a 800 követő közül max 5-10 ember szokott jelen lenni, habár én ezt - az időhiány mellett persze - abszolút a szégyenlősségnek tudom be, ugyanis ahogy az lenni szokott, más tudni egy idegennyelvet írni, olvasni, és hallgatni mondjuk a tévében és megint más aktívan használni mások előtt. (Az egyik találkozó után is valaki megírta egy kommentben, hogy látta az utcáról az összejövetelt, de végül nem mert bejönni, mert annyira szégyenlős volt - milyen aranyosan őszinte ember, nem igaz?)
A legutóbbi találkozót ismét egy bárban rendezték meg szombat este, és most volt az az időpont, amikor én is úgy döntöttem, hogy ha a fene fenét eszik is, de most már tényleg elmegyek és megnézem őket. Elhívtam az egyik tanítványomat, C.-t is, hogy menjünk együtt, ha ráér. C. jól beszél angolul, elég laza lány, ő is pénzügyes mint én (voltam?), így az utóbbi időben tudatosan próbálom vele ápolni a baráti kapcsolatot.
Szombaton este hétkor találkoztunk a ház előtt, és eltaxiztunk a bárba, ami kábé 10 perc autóútra van tőlünk, csak persze mind a ketten sörben gondolkodtunk, ezért lett a döntés az uber mellett. Amikor megérkeztünk két társaságot láttunk az asztaloknál. Az egyik egy fiatalokból álló banda volt, akik szülinapot ültek éppen, a másik asztalnál pedig ott ült L. és még három Poliglota résztvevő. L. 23 éves, bölcsész lány, egy általános iskolában tanít angolt gyerekeknek. Mellette ült a barátnője, T., akivel egy fordítósuliban ismerkedtek meg, (ő sem több mint 24), őmellette ült egy zenész fiú és egy nagyon szégyenlős, szemüveges lány.
Helyet foglaltunk, és mind a ketten bemutatkoztunk. Láttam C.-n, hogy izgul - szegény - úgyhogy próbáltam én beszélni többet. C. a kikötőben dolgozik az egyik szállítmányozási társaság pénzügyi osztályán ahol nem nagyon kell neki az angolt aktívan használni, max. az ott előforduló külföldi menedzserekkel ejteni pár szót, évente ha kétszer.
A bemutatkozás után rendeltünk italt és kíváncsian vártuk, hogy mi következik, mi ennek a találkozónak a menete. Én a Facebookos képek alapján azt hittem, hogy ez egy ilyen pub meeting lesz, vagyis az emberek megérkeznek, az újak bemutatkoznak, és mivel a világra és a nyelvekre nyitott emberek jönnek össze, így a társalgás hozza magát, egy új embertől rengeteget lehet kérdezni, és vice versa. Valahol C. is erre számított, így miután kiderült, hogy kik a régieg és kik az újak, megpróbáltuk felvenni a témát és bekapcsolódni a beszélgetésbe.
Ami egyáltalán nem ment könnyen. Miután koordinátorlány L. megadta a lehetőséget a bemutatkozásra és végighallgatott minket, úgy tűnt, hogy több kérdése nincs, így egy pillanat kínos csend állt be. Eközben a zenész fiú és másik fiatal lány, T., folyamatosan viccekkel húzták egymást, amelyeket csak ők ketten értettek, így nagyon jól elszórakoztatták egymást az asztal végén.
Ráadásul T. valahogyan kínosan ügyelt rá, hogy soha ne nézzen senkinek a szemébe, így tulajdonképpen az ő kis saját showját csinálta a fiúval egész este.
Én úgy láttam, mintha L. is izgult volna. Nemrégen vehette át a klubvezető szerepkört, mert látszott az erőfeszítése, hogy irányítsa a beszélgetést és próbált valamilyen irányt adni a témáknak. Ebben sajnos a később érkezők sem voltak nagyon segítségére, mert ezúttal nemcsak félénk emberekből nem volt hiány de sok nagyon fiatal gyűlt össze akik mintha menekültek volna a fesztelen társalgástól. Mindenki várt valamire, várták, hogy L. adja ki az ukászt, hogy most mit kell csinálni.
L. - jó tanárnő módjára - szerencsére készült, így a következő feladatot kaptuk: mindenki felírta egy-egy ország nevét egy darab post-it-ra, azt betette az asztal közepére lefordítva, aztán egyesével kivettünk egyet, azt mindenki felragasztotta a homlokára és ki kellett találni, hogy melyik ország van a fejedre írva úgy, hogy kérdéseket teszel fel (természetesen angolul). Tiszta nyelvtanfolyam fíling.
Ezt az izgalmas játékot még kétszer játszottuk el híres énekesekkel, meg híres filmekkel is. Ennek az erőltetett játéknak két oka volt: az egyik, hogy ha L. nem adott feladatot, akkor a fél társaság belebújt a telefonjába és pörgette vagy a Whatsapp-ot, vagy a FB-ot. A másik, hogy tényleg senki nem akart megismerni senkit, ők angolt jöttek gyakorolni és teljesen megfelelt nekik ez az alternatív osztályterem. Csakúgy mint a suliban, voltak befelé forduló diákok, voltak a lazák, és voltak akik csak egymás között beszélgettek, amíg a következő feladat el nem kezdődött.
Én C. és egy másik lány, M. között ültem, így hol itt, hol ott beszélgettem mind a kettőjükkel. M. is idevalósi, ha jól emlékszem adminisztrátor valahol és az angolon kívül szereti a francia nyelvet is. Volt már ezeken a találkozókon, de az utóbbi időben nem volt rá ideje, így hosszú idő után most jött el megint. Aztán én is meséltem magamról, de mire beindult volna a beszélgetés, már kezdődött is a post-it-es feladat.
C. is próbált a mellette ülő lánnyal társalogni, de ő olyan szinten le volt fagyva, hogy csak néhány igent és nemet bírt kinyögni minden egyes kérdésre. (Igen, felmerül a kérdés, hogy akkor minek, de ennek megválaszolását a kedves olvasóra bízom)
Még nem írtam a helyről, ahol a találkozót rendezték. Egy sportbolt (pontosabban szólva gördeszka bolt) oldalsó udvarából kialakított kiülős hely volt, ahol a mennyezetet - portugál példára - lelógó, kinyitott, színes esernyőkkel helyettesítették. A bolt valószínűleg együttműködést kért a Poliglotával mert két játék között L. egyszercsak felállt és átvezényelte az egész csapatot a boltba, hogy nézzenek szét. (?) Beletelt vagy 10 percbe mire nekem és C.-nek leesett a tantusz, hogy itt most egy ingyen reklám folyik, így inkább visszamentünk a bárba.
Az én személyes konklúzióm az az, hogy szeretnék még további találkozókra is menni, mert ezúttal az, hogy nem egy fix társaságba érkezett az ember még megkönnyebbülést is jelent és a reményt, hogy legközelebb más emberekkel tudok majd találkozni, akik remélhetőleg sokkal rugalmasabbak lesznek. C. is ezen a véleményen van, így majd legközelebb, amikor megyünk, akkor arról megint külön beszámolok majd.
(A mellékelt képek egyébként ne tévesszenek meg senki, egy szelfi kedvéért mindenki tud egy bájvigyort csinálni)
Trópusi lány
Viszont nemrég felosztották a heteket, és így a páros heteken keddre, a páratlanokon pedig hétvégére került a találkozó. Ennek nagyon megörültem, mert ez azt jelentette, hogy valamelyik hétvégén én is részt tudok venni ezeken a meetingeken amelyek vagy angolul vagy spanyolul vagy franciául vagy olaszul folynak, attól függően, hogy melyik nyelvet beszélők vannak ott többségben. Azért főleg az angolosok szoktak összejönni, a francia és az olasz csak elvétve, a spanyol pedig alkalomadtán fordul elő.
A hétvégi találkozók nemcsak egy kávézóban vagy bárban szoktak zajlani, a múltkor például múzeumba szólt a meghívó, ezen a héten pedig mozizás lesz. Ez egy ingyenes, nyílt klub, bárki csatlakozhat és akkor megy el a találkozóra, amikor ráér. Ez egyfelől jó, mert rugalmas, másfelől nem annyira, mert előfordul, hogy (például ha rossz az idő) csak egy vagy két ember megy el, továbbá a társaság összetétele is folyton változik, és pont emiatt nehéz egy összeszokott, fix társaságot kialakítani. (Habár ez utóbbi most kifejezetten előny lett, hogy miért, az hamarosan kiderül)
Ahogy követem őket a FB-on, úgy tűnik, hogy mindig nagyon jó a hangulat és mindig van visszajelzés is, hogy aznap este mit csináltak, mi volt az aznapi téma, megtűzdelve pár fotóval. Nagyon jó kedvcsináló az biztos, annak ellenére, hogy a 800 követő közül max 5-10 ember szokott jelen lenni, habár én ezt - az időhiány mellett persze - abszolút a szégyenlősségnek tudom be, ugyanis ahogy az lenni szokott, más tudni egy idegennyelvet írni, olvasni, és hallgatni mondjuk a tévében és megint más aktívan használni mások előtt. (Az egyik találkozó után is valaki megírta egy kommentben, hogy látta az utcáról az összejövetelt, de végül nem mert bejönni, mert annyira szégyenlős volt - milyen aranyosan őszinte ember, nem igaz?)
A legutóbbi találkozót ismét egy bárban rendezték meg szombat este, és most volt az az időpont, amikor én is úgy döntöttem, hogy ha a fene fenét eszik is, de most már tényleg elmegyek és megnézem őket. Elhívtam az egyik tanítványomat, C.-t is, hogy menjünk együtt, ha ráér. C. jól beszél angolul, elég laza lány, ő is pénzügyes mint én (voltam?), így az utóbbi időben tudatosan próbálom vele ápolni a baráti kapcsolatot.
Szombaton este hétkor találkoztunk a ház előtt, és eltaxiztunk a bárba, ami kábé 10 perc autóútra van tőlünk, csak persze mind a ketten sörben gondolkodtunk, ezért lett a döntés az uber mellett. Amikor megérkeztünk két társaságot láttunk az asztaloknál. Az egyik egy fiatalokból álló banda volt, akik szülinapot ültek éppen, a másik asztalnál pedig ott ült L. és még három Poliglota résztvevő. L. 23 éves, bölcsész lány, egy általános iskolában tanít angolt gyerekeknek. Mellette ült a barátnője, T., akivel egy fordítósuliban ismerkedtek meg, (ő sem több mint 24), őmellette ült egy zenész fiú és egy nagyon szégyenlős, szemüveges lány.
Helyet foglaltunk, és mind a ketten bemutatkoztunk. Láttam C.-n, hogy izgul - szegény - úgyhogy próbáltam én beszélni többet. C. a kikötőben dolgozik az egyik szállítmányozási társaság pénzügyi osztályán ahol nem nagyon kell neki az angolt aktívan használni, max. az ott előforduló külföldi menedzserekkel ejteni pár szót, évente ha kétszer.
A bemutatkozás után rendeltünk italt és kíváncsian vártuk, hogy mi következik, mi ennek a találkozónak a menete. Én a Facebookos képek alapján azt hittem, hogy ez egy ilyen pub meeting lesz, vagyis az emberek megérkeznek, az újak bemutatkoznak, és mivel a világra és a nyelvekre nyitott emberek jönnek össze, így a társalgás hozza magát, egy új embertől rengeteget lehet kérdezni, és vice versa. Valahol C. is erre számított, így miután kiderült, hogy kik a régieg és kik az újak, megpróbáltuk felvenni a témát és bekapcsolódni a beszélgetésbe.Ami egyáltalán nem ment könnyen. Miután koordinátorlány L. megadta a lehetőséget a bemutatkozásra és végighallgatott minket, úgy tűnt, hogy több kérdése nincs, így egy pillanat kínos csend állt be. Eközben a zenész fiú és másik fiatal lány, T., folyamatosan viccekkel húzták egymást, amelyeket csak ők ketten értettek, így nagyon jól elszórakoztatták egymást az asztal végén.
Ráadásul T. valahogyan kínosan ügyelt rá, hogy soha ne nézzen senkinek a szemébe, így tulajdonképpen az ő kis saját showját csinálta a fiúval egész este.
Én úgy láttam, mintha L. is izgult volna. Nemrégen vehette át a klubvezető szerepkört, mert látszott az erőfeszítése, hogy irányítsa a beszélgetést és próbált valamilyen irányt adni a témáknak. Ebben sajnos a később érkezők sem voltak nagyon segítségére, mert ezúttal nemcsak félénk emberekből nem volt hiány de sok nagyon fiatal gyűlt össze akik mintha menekültek volna a fesztelen társalgástól. Mindenki várt valamire, várták, hogy L. adja ki az ukászt, hogy most mit kell csinálni.
L. - jó tanárnő módjára - szerencsére készült, így a következő feladatot kaptuk: mindenki felírta egy-egy ország nevét egy darab post-it-ra, azt betette az asztal közepére lefordítva, aztán egyesével kivettünk egyet, azt mindenki felragasztotta a homlokára és ki kellett találni, hogy melyik ország van a fejedre írva úgy, hogy kérdéseket teszel fel (természetesen angolul). Tiszta nyelvtanfolyam fíling. Ezt az izgalmas játékot még kétszer játszottuk el híres énekesekkel, meg híres filmekkel is. Ennek az erőltetett játéknak két oka volt: az egyik, hogy ha L. nem adott feladatot, akkor a fél társaság belebújt a telefonjába és pörgette vagy a Whatsapp-ot, vagy a FB-ot. A másik, hogy tényleg senki nem akart megismerni senkit, ők angolt jöttek gyakorolni és teljesen megfelelt nekik ez az alternatív osztályterem. Csakúgy mint a suliban, voltak befelé forduló diákok, voltak a lazák, és voltak akik csak egymás között beszélgettek, amíg a következő feladat el nem kezdődött.
Én C. és egy másik lány, M. között ültem, így hol itt, hol ott beszélgettem mind a kettőjükkel. M. is idevalósi, ha jól emlékszem adminisztrátor valahol és az angolon kívül szereti a francia nyelvet is. Volt már ezeken a találkozókon, de az utóbbi időben nem volt rá ideje, így hosszú idő után most jött el megint. Aztán én is meséltem magamról, de mire beindult volna a beszélgetés, már kezdődött is a post-it-es feladat.
C. is próbált a mellette ülő lánnyal társalogni, de ő olyan szinten le volt fagyva, hogy csak néhány igent és nemet bírt kinyögni minden egyes kérdésre. (Igen, felmerül a kérdés, hogy akkor minek, de ennek megválaszolását a kedves olvasóra bízom)
Még nem írtam a helyről, ahol a találkozót rendezték. Egy sportbolt (pontosabban szólva gördeszka bolt) oldalsó udvarából kialakított kiülős hely volt, ahol a mennyezetet - portugál példára - lelógó, kinyitott, színes esernyőkkel helyettesítették. A bolt valószínűleg együttműködést kért a Poliglotával mert két játék között L. egyszercsak felállt és átvezényelte az egész csapatot a boltba, hogy nézzenek szét. (?) Beletelt vagy 10 percbe mire nekem és C.-nek leesett a tantusz, hogy itt most egy ingyen reklám folyik, így inkább visszamentünk a bárba.Az én személyes konklúzióm az az, hogy szeretnék még további találkozókra is menni, mert ezúttal az, hogy nem egy fix társaságba érkezett az ember még megkönnyebbülést is jelent és a reményt, hogy legközelebb más emberekkel tudok majd találkozni, akik remélhetőleg sokkal rugalmasabbak lesznek. C. is ezen a véleményen van, így majd legközelebb, amikor megyünk, akkor arról megint külön beszámolok majd.
(A mellékelt képek egyébként ne tévesszenek meg senki, egy szelfi kedvéért mindenki tud egy bájvigyort csinálni)
Trópusi lány
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése