Szombat reggeli gondolatok kávé mellé

Milyen jó, amikor az embernek vannak blogtársai, és átérzik azt, amikor az ember olyan halálosan komoly problémával néz szembe, mint például, hogy miről is írjon a blogján. Ez így visszaolvasva marha irónikusan hangzik, de persze egy csepp irónia sincs benne, ez így van. Aki nem blogol napi szinten, vagy akár csak átmenetileg is nem érzi úgy, hogy le kell írnia azt, ami éppen a fejében forog, akkor az a bloggerben csak egy magának való, zárkózott, a másikra nem figyelő, folyton pötyögő embert lát.

Mint az én párom, E. is, akitől párszor már megkaptam, hogy én mindig csak a blogommal vagyok elfoglalva, ahelyett, hogy itthon csinálnám a "dolgom". Ez férfinyelvre lefordítva nem jelent mást, mint hogy - Figyeljél már rám, nem látod, hogy neked magyarázom az aktuálpoilitikai kérdéseket, azért, hogy TE is megértsd, hogy mi NEM működik ebben az országban? Nem, nem érdekel a politika, ha x évtizedig megvoltam nélküle, akkor ezután is megleszek. 

E.: - Jó, de az itteni emberek nagyon szeretnek politizálni, és mit fogsz mondani egy társaságban, ha felmerül egy aktuális politikai kérdés? - Akkor majd témát váltok. Nem érdekel a politika, udvariasságból meg pláne nem fogok ezzel a témával szenvedni, és egyelőre az a veszély sem fenyeget, hogy állófogadásokra kell majd járnom, ahol be kell tartani az etikettet.

Egyébként tudjátok, hogy miért nincs egynél több gyerekünk? Mert nekem - E.-vel együtt - van már kettő is, mivel a kicsi is és a nagy is majdnem ugyanannyi figyelmet igényel a részemről és az én introvertált személyiségembe egyszerűen nem fér bele több figyelemmegosztás (és akkor még itt a macska is). Magyarul megőrülnék, ha még egyel több emberre kellene figyelnem egy háztartáson belül, és ez nem lenne jó senkinek. Még mielőtt bárki egy önző hárpiának tartana, jelzem, hogy az eredeti terv két gyerek volt, aztán C. születése után pár évvel E.-vel ketten döntöttünk úgy, hogy elég lesz nekünk egy darab folyton pörgő búgócsiga is. Egyszer egyébként kiváncsiságból csináltam egy online tesztet a fiúkra, hogy vajon nem ADHDs-e mind a kettő, mert ennyi pörgés egy napon belül nem létezik, aztán a teszt kimutatta, hogy ÉN vagyok figyelemhiányos. Amiben lehet valami, mert iskoláskorom óta nagyon nehezen koncentrálok - kivéve, ha olvasásról van szó, olyan könyvek olvasásáról, ami nem tartalmaz adatokat és definíció-szerű leírásokat. 
És így van ez az emberekre való figyeléssel is, sokszor kapom magam azon, hogy amíg a másik beszél én azt nézem hogyan áll a haja, milyen színű a pólója, nincs levágva a körme, vagy ellenkezőleg, milyen szép színűre lett ma kifestve az a köröm, nőknél ilyenkor a smink és rúzs színe is bejátszik. 
Higgyétek el, vannak szituációk, amikor az ilyen jellegű koncentrációhiány komoly kihívás elé állítja az embert. Régen, üzleti tárgyaláskor például muszáj voltam nem azt megjegyezni, hogy a másikon mennyire passzol az ing az öltönnyel és a nyakkendővel, vagy hogy mennyire állnak ferdén a partner fogai. 

Egy gondolat erejéig még visszatérve a gyerekkérdésre. Az 1 anya 1 apa 1 gyerek 1 macska kombóba persze belejátszott az anyagi helyzetünk is, mert azért ha most belegondolok, hogy ha valaki valaha alám nyomott volna egy kész, berendezett házat, egy autót, megtoldva egy hétvégi gyerekfelügyelettel, és ongoing financiális támogatással (tehát amikor kell, akkor nagymama-nagypapa ad pénzt), akkor azért lehet, hogy elgondolkodom a több gyereken...

De így, ebben a formában úgy érzem, hogy a fentieket figyelembevéve egy felelősségteljes és racionális döntés született a részünkről amit persze az érzelmi alapon döntő gyermekvállalók nem biztos, hogy megértenek. De nekem fontos, hogy a gyereket, aki egy napon felnőtt lesz úgy indítsak útnak, hogy megkapta a szükségleteinek megfelelő ellátást, tehát akkor van új cipője, amikor szezonváltás van, nem pedig a régit sikáljuk fényesre, akkor kap játékot, amikor a havernak is olyan van, nem pedig csak álmodozik róla, tudunk menni kirándulni, meg parkokba, mert fussa belépőre stb...
Az ilyen apróságok, hogy telik rá (legalább erre telik), és hogy nem kell folyton számolgatni a filléreket teszik az életet egy picivel könnyebbé, ha az élet már úgyis többször szívatja az embert, mint nem. 

Ti, akinek van(nak) gyereke(i), hogyan osztjátok be az időtöket és főleg, mennyi időt tudtok csakis saját magatokkal foglalkozni?

Kellemes szombatot mindenkinek!

Trópusi lány


(Képek forrása itt és itt)