És kezdetben vala a magyar...

"A magyarok tulajdonképpen nem is földi lények, hanem egy szuper-intelligens földönkívüli-faj, amelynek sikerült egybeolvadnia az emberiséggel, s csak műveik zsenialitása és nyelvük teljes érthetetlensége árulja el őket" (Nicholas Lezard kritikája Szerb Antal "Utas és Holdvilág" című művéről a The Guardien-ben, 2004-ben. Ertl István fordítása)

E. magyarul tanul. Megint. Talán most, a huszadik nekifutásra, talán most sikerül. Egy magyar fiú (aki Rioban él) ad magyarórákat portugálul Skype-on. Régebben én is próbáltam E.-t tanítgatni, de E. nem az a típusú diák aki leül, végighallgat, próbál válaszolni a kérdésekre, megcsinálja a házifeladatot, kérdez ha nem ért valamit, aztán gyakorolunk, és végül rátérünk a következő leckére.

Nem. Még mielőtt én egyáltalán ki tudnám nyitni a számat, E. részletesen előadja, hogy ő hogyan szeretne tanulni, mi az amit nem szeret, milyen fajta módszer az, ami neki bejön, nem szereti ha siettetik, nem akar túl sok szót megtanulni egyszerre, mert akkor már a jövő héten nem fog emlékezni a felére, sőt, az lenne a legjobb, ha csak napi egy szónál maradnánk, mert a magyar kurva nehéz, a szavak pedig kiejthetetlenek. 

Az első óra azzal telik, hogy ÉN hallgatom E.-t. És már látom, hogy ez nehéz menet lesz, de sebaj, lássunk hozzá. Kezdjük az alapoknál, a létigével. Nem egy nagy vasziszdasz, Én vagyok, te vagy, ő van...Ok. Aztán felütjük a könyvet ahol szembejön az első példamondat: Ön magyar? 

Ön. Mi az az Ön? Oké, vissza az elejére, ez egy udvariassági forma, a tegezős Te, Ti helyett használjuk az Ön, Önök-et. Tehát írjuk a Te meg a Ti mellé. A portugálban is van tegezős meg magázós forma, ezt E.-nek nem nehéz megérteni. Király.

Nézzük a következő mondatot: Maga angol? Én most itt elsütök egy igazi magyar káromkodást. Francnak kell rögtön az elején magázni, meg önözni, meg tegezni, látok E. arcán némi zavart, hogy akkor most Ön vagy Maga? Mikor ez, mikor az? Megpróbálok némi logikus magyarázatot adni, nem nagyon sikerül, Google a barátod, majd később erre még visszatérünk ok?

Oké, mondja E., én meg már látom az arcán hogy már az első lecke után kezd elege lenni. Na mindegy, le fog ez ülepedni később, ne aggódj. Portugál tanulmányaimból már megtanultam, hogy ami nagyon zavaros a nyelvtanban azt jobb hanyagolni egy kicsit, majd kicsit később, időről időre visszatérni rá, mert különben azon fog rugózni az ember, megakad, és nem fog tudni tovább haladni és a vége az, hogy feladja. 

Hagyjuk a "maga" magázást, írjunk csak tegezős meg önözős mondatokat, mert ez utóbbi eléggé hasznos, például ügyintézés közben. A magyar hivatalnokok nem szeretik, ha bárki is csípőből letegezi őket, legyen az külföldi vagy magyar és ők is csípőből reagálnak valami "kedveset" amitől egy külföldi minimum elsírja magát, vagy legalábbis összetört önbecsüléssel távozik a helyszínről. Szóval az önözés fontos, ez van.

Ragozzunk, E. rá is kezdi: Én szép vagyok. Te szép vagy. Ő szép van. Hopsz, első szabály, a harmadik személy létigéjét nem mondjuk ki. Legalábbis amikor jellemzünk valakit vagy valamit, vagyis mellékneveket használunk. Ő csinos. A ház régi. A csoki finom. 

Más esetben viszont majd kell használni a harmadik személy létigéjét, például Ő itt van? A ház a másik utcában van? Van alma? stb...

E. sóhajt egy kicsit. Leírom neki amit eddig mondtam de úgy nem jó. Másképp kell rendszerezni, mert akkor nem fogja tudni megjegyezni. Csináljunk táblázatot. Jó, csináljunk. Legyen benne megjegyzés rovat is. Most én sóhajtok. Legyen. Leírjuk egymás alá a személyes névmásokat, Én, te (Ön) ő. Mi, ti (Önök) ők.

Kezdjük megint: Én itt vagyok, Te itt vagy, Ön itt vagy....Én: - Nem, Ön itt van. E.: - Mi? Miért? Az Ön az udvarias formája a Te-nek akkor miért ragozzuk úgy mint az Ő-t? 

Óóó, hogy szakadna rá, nem vagyok én nyelvész, mit tudom én! Most egy kicsit én is elgondolkodom...tényleg miért? Google a barátod, de őszintén szólva semmi kedvem az egész délutánt a miértek kibogozásával tölteni, tényleg nem vagyok nyelvész.

A föntiekhez hasonlóan járunk az igeragozással is. Mondok vagy mondom? Iszok vagy iszom? Mikor ez mikor az? A szórenddel: A ház az utca végén van. Az utca végén van a ház. Itt van a ház az utca végén. Itt! Az utca végén van a ház! E.-nek itt egy kicsit elkezd lilulni a feje. - Miért nem lehet egy szórendhez ragaszkodni? Minek kell össze-vissza keverni a szavakat? Én: - Hááát, gondolom, attól függően, hogy mit akarsz kifejezni....vagy valami ilyesmi. 

Az igekötőkkel is meggyűlik a bajunk: a magyarban ezek hozzákapcsolódnak a szavakhoz, nem pedig előttük vannak: -ban, -ben, -ba, -be, -ra, re. Földrajzi helyek: EgerBE, PestRE, GyöngyösRE, de LondonBA, PárizsBA. Mindenre van szabály, csak győzzük megjegyezni őket. Na meg a kivételeket is.
Továbbá meg kell tanulni a helyes kiejtést: "itt ülök", nem pedig "itt ölök". A "hogy vagy" az nem "hugy vagy" (szép is lenne...), magas vagyok, nem pedig magos.

Néhány leckét így átrágunk, hol E., hol én szitkozódom. Igazi öröm elsajátítani egy új nyelvet. Tanuljunk akkor kifejezéseket! Köszönöm szépen. Egészségedre! Jó napot kívánok! E.: - Jesszus, hát a magyarban nincs egy normális, rövid és könnyen megjegyezhető kifejezés se?? De van, a Szia. Jó, kösz. Ekkor már látom, hogy itt sok-sok gyakorlásnak kell történnie, mert különben soha nem tanul meg E. magyarul. És az utóbbi években nem is nagyon változott ez a helyzet. 



Na, de most! H.-n van a világ szeme! Hátha neki végre sikerül az, ami nekem 8 éven át nem ment! Talán neki megvan az a módszer, az az információkészlet, az a tananyag ami alapján a magyar nyelv nem egy gonosz, lassan tanulható mumus lesz végre, hanem egy érdekes, sokszínű nyelv, ami oly sok mindenben különbözik a többi nyelvtől és ami pont ettől válik különlegessé és egzotikussá. 

A múlt héten belenéztem E. legújabb magyar tankönyvébe, és titokban elnyomtam egy sóhajt. Szegény E. Igaza van. Kurva nehéz a magyar, a szavak pedig kiejthetetlenek. 

Szorítsatok neki ti is.

Trópusi lány


(Kép forrása: itt)