Alkudozás a Fogtündérrel

C.-nak mostanában esett ki a negyedik tejfoga, és miután szokás szerint egy cérna segítségével szabadítottuk meg az ínyt az akkor már egy hete lötyögő fogtól, egy alapos tisztítás után a fogacska bekerült C. kispárnája alá, hogy aztán éjjel a Fogtündér - tíz reál ellenértékében - magával vihesse, mint ahogy ezt az előző fogakkal is tette.

C. még mindig hisz a Fogtündér eme tevékenykedésében és - szerencsére - meg sem fordul a fejében, hogy esetleg nem is a tündér keze van a dologban, hanem valaki egészen másé...

Ezúttal azonban valami érdekes dolog történt, miután a fogacska elhagyta az addig biztonságosnak számító, komfortos ínybéli otthonát és bekerült C. kispárnája alá. Lefekvés után én még jöttem-mentem a lakásban, mikor hallom, hogy C. halkan sírdogál az ágyában. Kérdezem, hát mi történt?

- Megbántam. - pityereg C.

- Mit bántál meg?

- Hogy a Fogtündér elviszi a fogamat.

- Nem szeretnéd, hogy elvigye?

- Nem...

(Látom C. arcán, hogy még mondana valamit)

- Csak azért vagy szomorú, mert elviszi a tündér a fogad?

- Nem, hanem azért is, mert soha többé nem fogom őt látni (mármint a fogat), és hogy ELADTAM őt a Fogtündérnek.

Itt vagyunk hát, C. most átérzi milyen az, amikor meg kell válni valamitől (feltehetően örökre) ráadásul pénzért, ráadásul ez az ő döntése, és lehet, hogy nem lehet majd visszacsinálni. Átérzi a döntés felelősségét és súlyát, hogy most ő az, aki valaminek a sorsa felett dönt. 

Nem könnyű feladat, főleg alig 9 évesen nem az, dehát nem is lennénk Brazíliában, ha ezen a ponton - mivel egy pénzösszeg is bele lett vonva a történetbe - a fog adás-vételi szándéka ne képezné rögtön alku tárgyát. Segítek is C.-nak néhány opció felajánlásával.

- Mit szólnál ahhoz, hogy megkérjük a Fogtündért, hogy ezúttal ne vigye el a fogat?

C. szemében kigyúlik egy reménysugár.

- Olyat lehet?

- Persze. A kiesett fogacskáért persze itt hagy pár reált (tízet nem, mert ugye nem viheti el a fogat), de a fog marad.

Gazdaságilag persze még így sem éri meg a tündérnek idebumlizni és fizetni azért a fogért amit ráadásul el sem vihet, de gondolom azért egy darab itthagyott fogacska csak nem fogja annyira a napi bevételét nagyon megbolygatni. Hacsak nem több tündér dolgozik egyszerre, de ebbe most ne menjünk bele.

C. csendben, gondolkodik valamin. Végül kiböki:

- És visszahozza a többit is?

- Mármint, hogy a Fogtündér hozza vissza a másik három, már kiesett fogadat is?

- Aha.

Hát, ez már kemény alku tárgyát képezné, még a végén mi fogunk itt fizetni a fogakért, kamatokkal együtt, de C. világában még minden lehetséges, olyan nincs hogy valamit ne lehetne megbeszélni. Ez amúgy is egy elég brazilos helyzet, a kiinduló összeg mindig sokkal magasabb, mint a tényleges ár, és itt el is várják, hogy az ember alkudozzon, miért ne lenne ez alól egy (brazil) Fogtündér a kivétel. Csakúgy mint az itteni emberek, ő sem kényszerít másokat igen vagy nem típusú döntéshelyzetbe, mindig van lehetőség átbeszélni a dolgokat és megoldást keresni, ha az embernek rosszul áll a szénája. 

Megbeszéljük, hogy üzenünk a tündérnek, visszatérítés nélkül hozza vissza az összes eddig kiesett fogat, a legutóbbiért pedig hagyjon itt pár reált adományként, tekintve hogy C. még nem keresőképes.

Reggel C. első dolga leellenőrizni, hogy minden úgy történt-e, ahogy a szóbeli gondolatbeli megállapodás történt: a fogak a párna alatt lesznek pár reál kíséretében. És lőn! Valóban ott van mindegyik, a rég nem látott, kiesett fogacskák, C. arcán pedig a határtalan öröm. Csak a gyerekek képesek így örülni a saját testrészeiknek. 

Kerítünk egy dobozt. Innentől minden egyes kiesett fog idekerül, a tündér pedig ezentúl csak a pénzügyi hozzájárulásért lesz felelős. 


Trópusi lány


(Kép forrása: itt)