És kezdetben vala a magyar...

"A magyarok tulajdonképpen nem is földi lények, hanem egy szuper-intelligens földönkívüli-faj, amelynek sikerült egybeolvadnia az emberiséggel, s csak műveik zsenialitása és nyelvük teljes érthetetlensége árulja el őket" (Nicholas Lezard kritikája Szerb Antal "Utas és Holdvilág" című művéről a The Guardien-ben, 2004-ben. Ertl István fordítása)

E. magyarul tanul. Megint. Talán most, a huszadik nekifutásra, talán most sikerül. Egy magyar fiú (aki Rioban él) ad magyarórákat portugálul Skype-on. Régebben én is próbáltam E.-t tanítgatni, de E. nem az a típusú diák aki leül, végighallgat, próbál válaszolni a kérdésekre, megcsinálja a házifeladatot, kérdez ha nem ért valamit, aztán gyakorolunk, és végül rátérünk a következő leckére.

Nem. Még mielőtt én egyáltalán ki tudnám nyitni a számat, E. részletesen előadja, hogy ő hogyan szeretne tanulni, mi az amit nem szeret, milyen fajta módszer az, ami neki bejön, nem szereti ha siettetik, nem akar túl sok szót megtanulni egyszerre, mert akkor már a jövő héten nem fog emlékezni a felére, sőt, az lenne a legjobb, ha csak napi egy szónál maradnánk, mert a magyar kurva nehéz, a szavak pedig kiejthetetlenek. 

Az első óra azzal telik, hogy ÉN hallgatom E.-t. És már látom, hogy ez nehéz menet lesz, de sebaj, lássunk hozzá. Kezdjük az alapoknál, a létigével. Nem egy nagy vasziszdasz, Én vagyok, te vagy, ő van...Ok. Aztán felütjük a könyvet ahol szembejön az első példamondat: Ön magyar? 

Ön. Mi az az Ön? Oké, vissza az elejére, ez egy udvariassági forma, a tegezős Te, Ti helyett használjuk az Ön, Önök-et. Tehát írjuk a Te meg a Ti mellé. A portugálban is van tegezős meg magázós forma, ezt E.-nek nem nehéz megérteni. Király.

Nézzük a következő mondatot: Maga angol? Én most itt elsütök egy igazi magyar káromkodást. Francnak kell rögtön az elején magázni, meg önözni, meg tegezni, látok E. arcán némi zavart, hogy akkor most Ön vagy Maga? Mikor ez, mikor az? Megpróbálok némi logikus magyarázatot adni, nem nagyon sikerül, Google a barátod, majd később erre még visszatérünk ok?

Oké, mondja E., én meg már látom az arcán hogy már az első lecke után kezd elege lenni. Na mindegy, le fog ez ülepedni később, ne aggódj. Portugál tanulmányaimból már megtanultam, hogy ami nagyon zavaros a nyelvtanban azt jobb hanyagolni egy kicsit, majd kicsit később, időről időre visszatérni rá, mert különben azon fog rugózni az ember, megakad, és nem fog tudni tovább haladni és a vége az, hogy feladja. 

Hagyjuk a "maga" magázást, írjunk csak tegezős meg önözős mondatokat, mert ez utóbbi eléggé hasznos, például ügyintézés közben. A magyar hivatalnokok nem szeretik, ha bárki is csípőből letegezi őket, legyen az külföldi vagy magyar és ők is csípőből reagálnak valami "kedveset" amitől egy külföldi minimum elsírja magát, vagy legalábbis összetört önbecsüléssel távozik a helyszínről. Szóval az önözés fontos, ez van.

Ragozzunk, E. rá is kezdi: Én szép vagyok. Te szép vagy. Ő szép van. Hopsz, első szabály, a harmadik személy létigéjét nem mondjuk ki. Legalábbis amikor jellemzünk valakit vagy valamit, vagyis mellékneveket használunk. Ő csinos. A ház régi. A csoki finom. 

Más esetben viszont majd kell használni a harmadik személy létigéjét, például Ő itt van? A ház a másik utcában van? Van alma? stb...

E. sóhajt egy kicsit. Leírom neki amit eddig mondtam de úgy nem jó. Másképp kell rendszerezni, mert akkor nem fogja tudni megjegyezni. Csináljunk táblázatot. Jó, csináljunk. Legyen benne megjegyzés rovat is. Most én sóhajtok. Legyen. Leírjuk egymás alá a személyes névmásokat, Én, te (Ön) ő. Mi, ti (Önök) ők.

Kezdjük megint: Én itt vagyok, Te itt vagy, Ön itt vagy....Én: - Nem, Ön itt van. E.: - Mi? Miért? Az Ön az udvarias formája a Te-nek akkor miért ragozzuk úgy mint az Ő-t? 

Óóó, hogy szakadna rá, nem vagyok én nyelvész, mit tudom én! Most egy kicsit én is elgondolkodom...tényleg miért? Google a barátod, de őszintén szólva semmi kedvem az egész délutánt a miértek kibogozásával tölteni, tényleg nem vagyok nyelvész.

A föntiekhez hasonlóan járunk az igeragozással is. Mondok vagy mondom? Iszok vagy iszom? Mikor ez mikor az? A szórenddel: A ház az utca végén van. Az utca végén van a ház. Itt van a ház az utca végén. Itt! Az utca végén van a ház! E.-nek itt egy kicsit elkezd lilulni a feje. - Miért nem lehet egy szórendhez ragaszkodni? Minek kell össze-vissza keverni a szavakat? Én: - Hááát, gondolom, attól függően, hogy mit akarsz kifejezni....vagy valami ilyesmi. 

Az igekötőkkel is meggyűlik a bajunk: a magyarban ezek hozzákapcsolódnak a szavakhoz, nem pedig előttük vannak: -ban, -ben, -ba, -be, -ra, re. Földrajzi helyek: EgerBE, PestRE, GyöngyösRE, de LondonBA, PárizsBA. Mindenre van szabály, csak győzzük megjegyezni őket. Na meg a kivételeket is.
Továbbá meg kell tanulni a helyes kiejtést: "itt ülök", nem pedig "itt ölök". A "hogy vagy" az nem "hugy vagy" (szép is lenne...), magas vagyok, nem pedig magos.

Néhány leckét így átrágunk, hol E., hol én szitkozódom. Igazi öröm elsajátítani egy új nyelvet. Tanuljunk akkor kifejezéseket! Köszönöm szépen. Egészségedre! Jó napot kívánok! E.: - Jesszus, hát a magyarban nincs egy normális, rövid és könnyen megjegyezhető kifejezés se?? De van, a Szia. Jó, kösz. Ekkor már látom, hogy itt sok-sok gyakorlásnak kell történnie, mert különben soha nem tanul meg E. magyarul. És az utóbbi években nem is nagyon változott ez a helyzet. 



Na, de most! H.-n van a világ szeme! Hátha neki végre sikerül az, ami nekem 8 éven át nem ment! Talán neki megvan az a módszer, az az információkészlet, az a tananyag ami alapján a magyar nyelv nem egy gonosz, lassan tanulható mumus lesz végre, hanem egy érdekes, sokszínű nyelv, ami oly sok mindenben különbözik a többi nyelvtől és ami pont ettől válik különlegessé és egzotikussá. 

A múlt héten belenéztem E. legújabb magyar tankönyvébe, és titokban elnyomtam egy sóhajt. Szegény E. Igaza van. Kurva nehéz a magyar, a szavak pedig kiejthetetlenek. 

Szorítsatok neki ti is.

Trópusi lány


(Kép forrása: itt)

Egy átlagos (esős) vasárnap

Egy átlagos vasárnap egy trópusi városkában, egy esős, kora őszi (ez itt márciust jelent) napon:

6:00 mindenki alszik

7:30 még mindig....

Jó, nem szórakozok, ugorjunk pár órát:

9:00 C. ébred elsőként (8 éves kisfiú), és mivel még nem éhes, így kihasználja, hogy a szülei alszanak - mert amúg nem nagyon engedem, hogy reggel laptopzzon - csendben elmegy vécére, bekapcsolja a laptopot és Robloxot játszik amíg mi fel nem ébredünk. Vagy amíg meg nem éhezik. Vagy amíg a macska rá nem kezdi.

9:10 C. mégiscsak megéhezik, és nem éri be egy banánnal, átjön, és felébreszt engem, hogy készítsek neki nutellás kenyeret. Én kimászok az ágyból, felveszem a papucsom, és belebotlok Agátába (a macskába), aki ott nyolcasozik a lábam körül és miákol. Így üdvözöl minden reggel, aztán a fenekét riszálva kimasírozik előttem a konyhába, a tálkájához ül, és néz. Én kivánszorgok a konyhába és a nutellás kenyér készítésével kezdem. Közben C. visszaül a laptop elé és folytatja a játékot, én pedig nekiállok feltenni a kávét. A macska kajája csak ezután következik. 

9:30 Kenyér kész, kávé kész, macska eszik, C. is leül az asztalhoz reggelizni. Amíg iszom a tejeskávémat, addig elolvasom a telefonomon a híreket, és megnézem a FB-ot is. Ezzel a tevékenységgel elmegy egy kis idő. Mivel ma hűvösebbre fordult az idő, és még mindig esik, így nem tudok kiülni az erkélyre, viszont legalább nem szakad rólam a víz, amihez nyáron már ennyi reggeli "testmozgás" is elég, hogy egy-két óra múlva pólót kelljen cserélni.

10:00 Agáta megreggelizett, és ez annyi energiát ad neki, hogy elkezdi a szokásos reggeli rohangálást a lakásban. Hátracsapja a fülét, lengeti a farkát és fogócskázni hív. Kicsit kergetem, de aztán eltűnik a fotel alatt. Visszaülök olvasni, erre előkerülve a fotel alól, nekifutásból ráugrik lábamra, majd bevágódik a fürdőszoba ajtó mögé és az ajtórésen keresztül kapkod ki a mancsával.

10:30 Felébredt E. Ő - velem ellentétben - fürgén, frissen megmosakodva kerül elő a hálószobából, és hatalmas energiával kezdi a napot. Ebből a szempontból totális ellentétei vagyunk egymásnak, a pacsirta meg a bagoly találkozása. Reggel ő friss és sokat beszél, én bambulok és meg sem szólalok. Dél körül és kora délután kábé ugyanaz az energiaszintünk, aztán délután felé E. elkezd lassulni, én pedig elkezdek felélénkülni és jövök-megyek, írok, olvasok, C.-val játszok, tévézek egészen hajnali kettőig. Hétköznap E. sokkal korábban kel mint én, ma csak azért húzza tovább a lóbőrt mert becsaltam az éjjeli baglyok málnásába és hajnali fél kettőig néztünk egy filmet a Netflixen. 

11:30 Közben eltelt egy óra, én pakolászok, berakok egy adag mosást, C. közben könyörög, hogy hadd hívja át a barátját játszani. Megengedem. Ezért is kell egy kicsit gyorsabban rendet teremteni, mert G. nemsokára itt lesz. 
Ha vasárnap, akkor többféle lehetőség is adódik, íme a lehetséges verziók:

a.) Dög meleg van, lehet menni (muszáj menni) medencézni, vagy valami vizes helyre, vagy ahol árnyék van, vagy otthon maradni és semmi esetre sem elhagyni a biztonságos, hűs árnyékot nyújtó lakást.

b.) Jó idő van, meleg, nem is esik, tehát vagy nagyszülőket lehet látogatni, vagy sétálni menni valahová a városba, esetleg le a tengerpartra. Még egy opció a bevásárlóközpont, ha van valami halaszthatatlan dolog, ami nem várhat mint például egy új felső beszerzése és ez utóbbit - C. nagy örömére - egybe lehet kötni egy játszóházas programmal.

c.) Esik, az a fajta szitáló eső, ami mindent csak benedvesít, tehát nem szakad az emberre az ég és fújja a szél az egészet az arcába. Az ilyen időjárás is alkalmas családlátogatásra, vagy bevásárlóközpontos programokra, vagy csak otthonmaradásra.

d.) Esik, ömlik, zuhog. Nem ajánlott elhagyni a lakást, vagyis inkább nem ajánlott autóba ülni, egyáltalán, mert ez AZ AZ eső, amikor a város egyes részein combközépig ér a víz, igen, a csatornák már megint nem bírják a heves esőzést és a fél város víz alatt van. Ez egy otthon töltős, csendes nap, ha nincs kaja, akkor pizzarendeléssel (hacsak, a közeli pizzariat nem öntötte el szintén a víz), esetleg szomszédolással, mivel E. jóvoltából lett pár családos jóbarátunk itt a házban. Ezen kívül le lehet menni ping-pongozni a földszinti terembe. 

A mai napra a d.) verzió esett. Víz alatt a város, nem ajánlatos elindulni sehová. Így tehát, miután G. megérkezett és C.-val együtt eltűntek a gyerekszobában, én leülök egy kicsit írni, majd megnézem a Gossip Girl (Pletykafészek) soron következő epizódját. E. szintén ejtőzik, a billentyűket nyomkodja feltett lábbakkal a kanapén.

12:30 Elkészítem az ebédet, kiteregetem a ruhákat, majd ismételten elpakolok. Ennek a pakolászásnak valahogy soha nincs vége. Mire elkészül az ebéd, G.-t is hívja az anyukája telefonon, hogy menjen haza ebédelni, és amíg megterítek, meg kitakarítom a konyhát C. leül Lolka Bolkát nézni YouTube-ról.  


13:30 Ebéd után szabadprogram a felnőtteknek, ugyanis ahogy befejeztük az evést már csörög is a telefon, és G. jelentkezik be újból, hogy jöhet-e vissza. Ő is megebédelt otthon. Jöhet. Így E. és én - miután ismét elpakoltam a nappaliban és a konyhában - olvasgatunk, én elalszom, ő whatsappon értekezik a többiekkel. Szülinapja lesz ugyanis jövő héten, és ez alkalomból péntekre lefoglalta az egyik grillsütős részt a kertben. (Jut eszembe, akkor ehhez a héten még húst is kell vásárolnunk, meg grillkolbászt, fel is írom a listámra)
Gondolkodom, hogy készítsek-e szalonnából nyársakat, és mutassam meg az embereknek milyen az ungarise nyársalás (vagy ahogy otthon mondtuk csurdítás), de nem tudom elhatározni magam, mert az eddigi tapasztalatokból kiindulva, nem biztos, hogy odáig lennének, a sült zsírban úszó, megperkelődött kenyér láttán. Vagy ki tudja. Lehet, hogy csak a magam kedvéért mégis készítek egy-két szeletet, aztán meglátjuk kinek ízlik, kinek nem. Bár pár sör után szerintem mindenkinek ízleni fog...

18:00 Elszaladt a délután, G. hazament, így C.-vel töltjük az időnket. Ketten ukuleléznek E. és C., majd leülünk kártyázni unot és makaót. 

20:00 Nekikészülődünk, hogy mégiscsak elmegyünk az egyik közeli éjjel-nappali nagyáruházba (az itteni Tescoba) venni pár dolgot, de mire elkészül mindenki, addigra meg is gondoljuk magunkat. Inkább rendelünk mini pizzákat, majd holnap megyünk vásárolni. Amíg érkezik a pizza, C.-vel leülünk házi feladatot írni, szerencsére most nincsen sok írnivaló. Ami nekem jó hír - C.-nek kevésbé - hogy mivel nincs sok tanulnivalója, így nekifoghatunk feldolgozni a magyar törit. Én mindig nagyon szar voltam történelemből, pont a figyelemhiányos személyiségem miatt. Túl sok volt az adat, a megjegyzendő évszám. Máig fogalmam sincs a dátumokról, csak olyanokra emlékszem, hogy VIII. Henrik miért veszett össze mind a hat feleségével, meg hogy Napóleon kikkel randizott Josephine előtt, de még az is jobban megmaradt, hogy a tanár inge rendre ki volt-e vasalva mint az, hogy mikor és hol voltak a csaták és mi lett a végük, és hogy ez kimenet politikailag és társadalmilag milyen hatással volt az országra. Merthogy a törinek kábé ez utóbbi lenne a lényege ha jól sejtem. 

Nos, saját rossz példámból okulva úgy döntöttem, hogy C.-t megpróbálom nagyon lassan, lépésről lépésre bevezetni a magyar történelem legmélyebb bugyraiba, és hogy ha már kimarad a magyar töri órás bulikból, akkor legalább én adjak neki valami támpontot, hogy végülis honnan jöttünk és mivé lettünk/leszünk mi, ungarise emberek. 
Ezt elkezdendő, olvasónaplót írunk, és a népvándorlással kezdünk, a magyarok vándorlásával. Indulás az Urál hegységtől, Google és YouTube a barátod, az ő infóik alapján kanyarítok is egy béna térképet, és felírjuk rá a főbb állomásokat egészen Etelközig, majd tovább, a Kárpát-medencéig. Ezután megkérem C.-t hogy rajzoljon egy szép jurtát, egy sólyomnak kinéző madarat (alias turulmadarat), egy szabját és egy tömlőt, amivel a folyókon keltek át őseink. Szép. Ennyi elég is lesz - neki is, meg nekem is. (Remélem legközelebb mind a ketten emlékezni fogunk rá miket firkáltunk most fel a térképre). Közben én is gazdagodom egy extra infoval, miszerint a magy+ar az beszélő+embert jelent, hát sosem késő elkezdeni (újra)tanulni ugyebár...

21:00 Megérkeztek a pizzácskák, finom mindegyik. Vacsora után fürdés, és C.-nak alvás. Már egy ideje egyedül megy aludni, így csak egy puszi és kész, ma úgy tűnik fáradt az ágyban olvasgatáshoz.

21:30 - 2:00 Tévézés, olvasgatás, beszélgetés E.-vel. Nemrég kezdtük el a Skins című angol sorozatot, jókat szoktunk röhögni rajta, de ma inkább filmet nézünk, a Saving Mr. Banks-t (Banks úr megmentése), ami Walt Disney és a Mary Poppins könyvek írójának, P.L. Traversnek a vitájáról szól a könyv megfilmesítési jogáról. Nagyon jó film, imádom Emma Thompson nagyon brit gunyoroskodását és gorombáskodását Disney-vel, és mivel én is olvastam a Mary Poppins könyveket, teljesen átéreztem, hogy miért nem akarta az írónő, hogy Disney egy habos-babos rózsaszín musicalt csináljon a könyvből. Merthogy, pont a lényeg - Mary Poppins igazi személyisége - veszett (és veszik is el) egy ilyen romantikus, gyerekeknek való giccsben. Én magam sosem láttam a Disney változatot, pontosan azért, amiért az írónő is kritizálta Disneyt. (dehát pénz beszél ugye, és az írónőnek akkor éppen komoly anyagi gondjai voltak). Jó film, ajánlom mindenkinek.

Lefekvés után én általában még olvasok a telefonomon (aszongyák ez nem túl jó szokás, de én nem látok különbséget egy felkapcsolt éjjeli lámpás könyvolvasás, és egy halványan világító kijelzős olvasás között) úgyhogy E. már régen horkol mire nekem is lecsukódnak a pilláim.

Ti mivel töltetek el egy esős vasárnapot?

Trópusi lány


(Képek forrása: itt és itt)

Latinák között

A héten időpontom volt Ana-nál, a házban dolgozó manikűrösnél. Manikűr és pedikűr együtt, 30 reálért. Soha nem voltam az a nagyon feminin kinézetű, nőcis lány, aki az utolsó divat szerint öltözik, és mindig passzol a harisnyája színe a sminkjével, hanem inkább átlagos, vagyis pontosabban szólva kényelmes ruhákat viselő, egyáltalán nem feltűnő hétköznapi lány, aki ha meleg van bővebb fölsőt hord, mert nem bírja ha rátapad a ruha a nyirkos testére, hidegben pedig pulóvert nagykabáttal és sállal, hiába állna jobban egy viharkabát egy elegáns kesztyűvel és félrecsapott kötött sapkával. Ha hideg van, akkor hideg van és a reszketés a buszmegállóban elnyomja még a legdivatosabb szoknya iránti vágyat is. 

A kényelmes és természetes öltözködés és kinézet híve vagyok hát, éppen ezért mindig egy kis irigykedéssel tekintek azokra a pórustalan bőrű, vékony alkatú lányokra akiknek hosszú, kecses (és nem vastag!) felsőkarjukon tökéletesen áll a blúz, nem kövéríti őket a kötött pulóver, vagy bárminemű kényelmes, vastag pulóver és persze nyáron a laza póló is ugyanolyan jól néz ki rajtuk, mint a spagettipántos fölső.
Hogy hosszú ujjaikon tökéletesen mutat a lakk és a gyűrű, és akiknek az ajkuk pont elég húsos ahhoz, hogy csak párszor végig kelljen húzni rajta a szájfényecsetet, picit összedörzsölni a felső- és az alsóajkat és a rúzs meg a szájfény pontosan oda kerül, ahová az való, és nem kell percekig ceruzával korrigálni a kontúrokat. Akik azt esznek amit akarnak, és egy-két gyerek után is megmarad a vékony testalkatuk. (Habár itt álljunk meg egy kis rosszmájú megjegyzésre: az ilyen testalkat nagyon jól néz ki évekig, de aztán az évek előrehaladtával az arc az első, ami az öregedés első jeleit fogja mutatni ráncok formájában, míg a kerekebb lányok nyaktól fölfelé sokáig fiatalosabbnak látsz(hat)nak)

Nekem az átlagos magasságomhoz viszonylag erős testalkat tartozik, bár hálistennek meglehetősen arányos testalkat. Viszont egy vékonyabb kinézetű, arányos lábért nem tudom hány év éhezés és hány ezer óra konditeremben való szenvedés kellene. Minden egyes, csoki/sajt/kenyér bűnözés látszik, minden egyes kihagyott edzés, vagy kialvatlanság rak rám vagy 5 kiló pluszt - egyetlen éjszaka alatt. 

A hajam is hol így áll, hol úgy, se nem göndör, se nem egyenes, se nem is egyenletesen hullámos. Be lehet lőni formára, de nemigazán tartja magát, tehát hogy ide-oda dobálom, tűzöm, vagy csak kiengedve hordom és jól áll, csak pár órás örömforrás, aztán kezd az egész megint egy vékonyszálú kóctömeggé válni. 

Az ajkaim vékonyak, és a szájfény még oké, de egy erősebb sminkkel és rúzzsal nagyon kell vigyáznom, hogy ne egy transzfesztita nézzen vissza rám a tükörből. Ebből az okból kifolyólag a komoly arccal való fényképezés sem áll jól nekem  (nem egy vagyok amúgy sem túl fotogén, pont a múltkor mondtam E.-nek, hogy az egyik ismerős lány milyen fantasztikusan néz ki képeken, élőben meg szó szerint egér arca van), hanem inkább a mosolygós, nevetős képek, ahol az ajkaim nem tűnnek el, vagy legalábbis nem csak egy pontnak látszanak az arcom alsó harmadában.

Na, most, hogy ilyen szépen lehúztam önnön szépségemet, rátérek a lényegre: A fent leírt külső hiányosságok ruhákkal, kiegészítőkkel, magassarkú cipőkkel egészen jól elfedhetők, korrigálhatók, takarhatók. Kivéve, ha az ember egy trópusi, 102%-os páratartalmú országban él. Egy olyan helyen, ahol nemhogy a ruha, de sokszor még a bőröd is sok. Nemhogy hosszú ez-az, meg sztreccs (jééééézus, ettől a szótól még a szőr is feláll a hátamon), ami jó lábakat csinál, hanem ahogy az isten megteremtett, vastag lábbal, bőrhibákkal és tökéletlenséggel együtt, ezt mind ki kell vinni az utcára, és elfogadni, hogy ez van, ezt kell szeretni. 

Itt nem a ruha fogja eltakarni a bőrhibáidat, hanem a nap barnít rajtad annyit, hogy kevésbé látszanak a pórusok és a foltok. Itt nem a hosszú nadrág, meg a tűsarkú fogja formálni a combodat, hanem TE magad, aki azon kapja magát, hogy konditerembe jár, mint a többiek, hogy jól nézzen ki. Mert meg kell mutatni ami van. A medencénél, a tengerparton, az utcán rövidnadrágban, a napon. 

Latin-Amerikában a nőknek van egy alap külső adottságuk, a szép bőrük, a mindig hosszú hajuk, az itteni helyi nőknek meg ráadásul arányosan nagy szemeik, húsos ajkaik és nagy fogaik, ami még vonzzóbbá teszi a mosolyukat, mind élőben, mind pedig a képeken. Sokkal pontosabban nem nagyon tudom leírni a különbséget, de másképp néznek ki, mint az európai nők. Ez visszafelé is így van, egy-két tanítványom mondta régen, hogy egyből látni, hogy nem vagyok brazil. Miből? - kérdeztem. - Hát abból, hogy más az arcod, meg a bőröd. Azt nem tudom leírni, hogy milyen, csak azt, hogy más. - mondta V.

Három dolog tehát, ami egy nőnél itt alap: a rendszeres testmozgás (konditerem, zumba, személyi edző vagy más sport kétszer-háromszor egy héten), az elmaradhatatlan heti manikűr és pedikűr, a folyamatosan festett kéz- és lábkörmök, valamint a hosszú, fodrász által karbantartott (és általában kiengedett) haj. Ez utóbbit, mármint a kiengedett hajat még nem sikerült így két év után sem megszoknom, mert valami irtózatos melegem lesz, ha nyakam be van izzadva, így azt mindig lófarokban hordom, vagy a fejem tetejére tornyozom. Pedig szeretném kibontva hordani, de eddig még mindig győzött a kényelem.

A rendszeres manikűrrel és körömfestéssel legalább a körömrágásról sikerült leszoknom (minő meglepő), és a konditerem látogatása is a heti programok közé került. Már csak a számmal kéne valamit kezdeni, de ne aggódjatok, nem fogom az üvegszívós módszerrel felpumpálni, inkább megpróbálom megszeretni a formáját.

Ti hogy álltok a kényelem kontra divatos öltözködéssel?

Pusszantás!

Trópusi lány


(Képek forrása: itt és itt)

Szombat reggeli gondolatok kávé mellé

Milyen jó, amikor az embernek vannak blogtársai, és átérzik azt, amikor az ember olyan halálosan komoly problémával néz szembe, mint például, hogy miről is írjon a blogján. Ez így visszaolvasva marha irónikusan hangzik, de persze egy csepp irónia sincs benne, ez így van. Aki nem blogol napi szinten, vagy akár csak átmenetileg is nem érzi úgy, hogy le kell írnia azt, ami éppen a fejében forog, akkor az a bloggerben csak egy magának való, zárkózott, a másikra nem figyelő, folyton pötyögő embert lát.

Mint az én párom, E. is, akitől párszor már megkaptam, hogy én mindig csak a blogommal vagyok elfoglalva, ahelyett, hogy itthon csinálnám a "dolgom". Ez férfinyelvre lefordítva nem jelent mást, mint hogy - Figyeljél már rám, nem látod, hogy neked magyarázom az aktuálpoilitikai kérdéseket, azért, hogy TE is megértsd, hogy mi NEM működik ebben az országban? Nem, nem érdekel a politika, ha x évtizedig megvoltam nélküle, akkor ezután is megleszek. 

E.: - Jó, de az itteni emberek nagyon szeretnek politizálni, és mit fogsz mondani egy társaságban, ha felmerül egy aktuális politikai kérdés? - Akkor majd témát váltok. Nem érdekel a politika, udvariasságból meg pláne nem fogok ezzel a témával szenvedni, és egyelőre az a veszély sem fenyeget, hogy állófogadásokra kell majd járnom, ahol be kell tartani az etikettet.

Egyébként tudjátok, hogy miért nincs egynél több gyerekünk? Mert nekem - E.-vel együtt - van már kettő is, mivel a kicsi is és a nagy is majdnem ugyanannyi figyelmet igényel a részemről és az én introvertált személyiségembe egyszerűen nem fér bele több figyelemmegosztás (és akkor még itt a macska is). Magyarul megőrülnék, ha még egyel több emberre kellene figyelnem egy háztartáson belül, és ez nem lenne jó senkinek. Még mielőtt bárki egy önző hárpiának tartana, jelzem, hogy az eredeti terv két gyerek volt, aztán C. születése után pár évvel E.-vel ketten döntöttünk úgy, hogy elég lesz nekünk egy darab folyton pörgő búgócsiga is. Egyszer egyébként kiváncsiságból csináltam egy online tesztet a fiúkra, hogy vajon nem ADHDs-e mind a kettő, mert ennyi pörgés egy napon belül nem létezik, aztán a teszt kimutatta, hogy ÉN vagyok figyelemhiányos. Amiben lehet valami, mert iskoláskorom óta nagyon nehezen koncentrálok - kivéve, ha olvasásról van szó, olyan könyvek olvasásáról, ami nem tartalmaz adatokat és definíció-szerű leírásokat. 
És így van ez az emberekre való figyeléssel is, sokszor kapom magam azon, hogy amíg a másik beszél én azt nézem hogyan áll a haja, milyen színű a pólója, nincs levágva a körme, vagy ellenkezőleg, milyen szép színűre lett ma kifestve az a köröm, nőknél ilyenkor a smink és rúzs színe is bejátszik. 
Higgyétek el, vannak szituációk, amikor az ilyen jellegű koncentrációhiány komoly kihívás elé állítja az embert. Régen, üzleti tárgyaláskor például muszáj voltam nem azt megjegyezni, hogy a másikon mennyire passzol az ing az öltönnyel és a nyakkendővel, vagy hogy mennyire állnak ferdén a partner fogai. 

Egy gondolat erejéig még visszatérve a gyerekkérdésre. Az 1 anya 1 apa 1 gyerek 1 macska kombóba persze belejátszott az anyagi helyzetünk is, mert azért ha most belegondolok, hogy ha valaki valaha alám nyomott volna egy kész, berendezett házat, egy autót, megtoldva egy hétvégi gyerekfelügyelettel, és ongoing financiális támogatással (tehát amikor kell, akkor nagymama-nagypapa ad pénzt), akkor azért lehet, hogy elgondolkodom a több gyereken...

De így, ebben a formában úgy érzem, hogy a fentieket figyelembevéve egy felelősségteljes és racionális döntés született a részünkről amit persze az érzelmi alapon döntő gyermekvállalók nem biztos, hogy megértenek. De nekem fontos, hogy a gyereket, aki egy napon felnőtt lesz úgy indítsak útnak, hogy megkapta a szükségleteinek megfelelő ellátást, tehát akkor van új cipője, amikor szezonváltás van, nem pedig a régit sikáljuk fényesre, akkor kap játékot, amikor a havernak is olyan van, nem pedig csak álmodozik róla, tudunk menni kirándulni, meg parkokba, mert fussa belépőre stb...
Az ilyen apróságok, hogy telik rá (legalább erre telik), és hogy nem kell folyton számolgatni a filléreket teszik az életet egy picivel könnyebbé, ha az élet már úgyis többször szívatja az embert, mint nem. 

Ti, akinek van(nak) gyereke(i), hogyan osztjátok be az időtöket és főleg, mennyi időt tudtok csakis saját magatokkal foglalkozni?

Kellemes szombatot mindenkinek!

Trópusi lány


(Képek forrása itt és itt)

Egy esős délután

Esik. Lóg a felhők lába, a trópusi esők mindig vagy nagyon rövidek és intenzívek, vagy pedig hosszan tartó, csendes eső esik. Az itteni emberek nagyon szeretik, ha hétvégén esik az eső. Azt mondják, hogy ilyenkor a legjobb aludni. Nyitott ablaknál, esős időben. Talán azért, mert ilyenkor kicsit lehűl a forró, trópusi levegő és a hűvös fuvallat behozza a nedves föld szagát. 
Én személy szerint sokszor az erkélyen szeretek időzni és nézelődni ki mit csinál a kertben vagy a medencénél. Itt napközben sohasincs csend. Vagy a gyerekek viháncolnak a játszótéren, vagy a kutya ugat, vagy fúrnak, mert új lakó érkezett. A panelélet biztosan nem annak való aki szereti a csendet és a nyugalmat, én viszont be vagyok oltva csend ellen és kifejezettem nem bírom, ha nincs zümmögés a háttérben. Magyarországon sokszor laktam (túl) nyugodt helyeken, és ott állandó volt, hogy alighogy beléptem a lakásba már nyomtam is be a tévét, hogy legyen valami háttérzaj. Na, erre a mesterséges háttérzajra itt nincs szükség, az itt lakók jól ellátnak minket zajjal. 

Nemsokára mennem kell C-ért az iskolába. Addig kihasználom az időt és szerkesztem az új blogomat (konkrétan ezt, amire most olvastok). Néhány napja panaszkodtam ugyanis G-nek, hogy teljesen ki vagyok égve, nem jön az ihlet, nem tudom miről írjak és ettől egyáltalán nem érzem jól magam. Hát erre, tegnap kigyulladt az a bizonyos szikra, és úgy döntöttem, hogy írok egy személyes blogot. Rólam. Az én gondolataimról, az én véleményemről. Amelyek néha szétfeszítik az agyamat úgy, hogy aludni sem tudok tőlük.

Szeretek írni, és szeretek megosztani is.....

[egy kis közjáték a gondolatmenetben: a macskám nem hagy írni] 

Bemutatom nektek Agátát, a 2 éves, szürke-fehér színű házicicust. Egy nénitől fogadtuk örökbe, amikor Agáta 6 hónapos volt. Végtelenül szelíd egy macsek, viszont nem bújós. Ez néha jó, néha rossz. Jó, mert nincs mindig az ember nyomában, tulajdonképpen akkor simogatom, amikor nekem jól esik. Rossz, mert soha nincs az ember nyomában, és mindig kibújik a simogatás alól... 

Agáta két időpontban szokott kifejezetten kedves lenni: hajnali 2-kor, amikor viszont én nem vagyok kedves, és akkor, amikor valami dolgom van. Ez utóbbi óramű pontossággal működik nála: mielőtt megérkezik a tanítványom angolt tanulni, ő hirtelen felélénkül és játszani hív. Szaladgál a lakásban, ráugrik a lábamra, hátracsapja a füleit, úgy tesz, mintha én lennék a fogó, és amikor ránézek, már rohan is. Ezt a jelenetet akkor is eljátsza, amikor: 1. próbálnék írni, mint most, 2. veszem a cipőm, mert el kell mennem valahová, 3. főzéshez készülődöm. Nem vagyunk kompatibilisek a macskával, egyáltalán. 

Visszatérve az írásra (Agáta átmenetileg lekötve a futószőnyeg alá rejtett üveggolyóval - mindjárt megőrül, mert nem látja, csak érzi, hogy VALAMI van ott) ebben a blogban hozzátok szólok Kedves olvasók, nektek (is) címzem az írásaimat. Ez egy új dolog nekem, eddig csak a magam kedvére írogattam, nem foglalkoztam nagyon a kommentekkel. Ez most változik, szeretnék bevonni több embert is és hallani mások véleményét (trollkodásra azért nem ajánlok lehetőséget, így kár is próbálkozni).

Az eddigi csendes, öntöző eső most átcsapott felhőszakadásba. Teljesen elázott az erkély, az a néhány ruha, ami ottfelejtődött a szárítón, most csurom vizes lett. Nem baj, ahogy nézem az időjárás-jelentést, lesz még itt meleg bőven. Ezek a viharok mindig éktelen dörgéssel járnak, most is dörgött egy akkorát, hogy csak úgy reccsent az ég. Ez azt is jelenti amúgy, hogy átvonulóban van a vihar felettünk. 

Ma két tanítványom jön: egy anyuka, aki kezdő, de bevállalta, hogy egy külföldivel tanuljon, és T, aki egyszer már tanult velünk tavaly, de aztán elkezdett egy mesterképzést az egyetemen, és az angolra már nem jutott energiája. T. azóta már elveszítette a munkáját és most a szülei vállalkozásánál dolgozik, akik egy bizonyos röviditalt gyártanak.

Kicsit félek őt tanítani, mert az előző évek tapasztalata, hogy eléggé link, nem mindig jön órára, a házit, meg az órára készülést pedig felejtsük is el. Dehát a pénz beszél, és max úgy tudom kivédeni T. esetleges linkségét, hogy este 8-ra tettem be őt órára, így ha nem jön, akkor legalább hosszabb lesz a péntek estém.

Az órára készülés, vagyis az otthon tanulás és a linkeskedés nagyon nem áll messze az itteni emberektől. Éppen ezért nemrégiben E.-vel szerkesztettünk egy újmond szabályzatot, amiben pontról pontra le van írva, hogy mik a fizetési feltételek, mi a teendő váratlan óralemondáskor, hosszabb szabadság esetén stb...stb...Eddig senki nem húzta fel a szemöldökét, hogy mi ez, és úgy érzem így komolyabban is vesznek minket. 
Régen előfordult, hogy el kellett magyaráznom a tanítványnak, hogy ha befizet egy hónap angolórára heti egyszeri óralátogatással, akkor azt a 4 db befizetett órát nem tologathatja meg halasztgathatja kedvére, mert meg kell értenie, hogy nekem ez a munkám, a havi fizetésem és az az óra, amit ő kedvére tologat a hónapon túlra, az engem foszt meg egy potenciális új tanítványtól. Ezen egyszer össze is kaptunk E.-vel, mert ő úgy gondolta, hogy az én anyagi helyzetem az én problémám, nem pedig a tanítványé, és ezt nem kell az orrukra kötni. Hát pedig szerintem igenis az orrukra kell kötni és meg kell velük értetni az én szempontjaimat is.

Nekem egyértelmű, hogy nem szórakozok mások idejével, de vannak, akik úgy gondolják, hogy az ő pénzük, és így az van, amit ők akarnak. Hát, nagyon nem. Ezzel az új szabályzattal viszont sok félreértést sikerül kiküszöbülnünk, és nekem sem kell többé kézzel-lábbal bizonygatni a magam igazát. Aki ezt elfogadja jön, aki nem, az nem, de úgy tűnik minden oké lesz.

Lassan eláll az eső, közben be is esteledett. Itt már téli időszámítás van, és 6-kor sötétedik, a nap gyakorlatilag fél óra alatt eltűnik a horizont alatt.

Megyek én is, kellemes estét nektek is! :)

Trópusi lány

Rólam

Évek óta vezetek blogot, az írás mindig is hozzátartozott az úgynevezett lelki békémhez. Már tizenévesen is, ha valami nem tetszett - kiírtam magamból. Ha valaki felbosszantott - kiírtam magamból a mérgemet. De akkor is szerettem írni ha éppen szerelmes voltam két méterrel a felhők fölött, vagy éppen csalódott, és nem volt kedvem látni senkit.
Vagy ha bánat ért otthon, és úgy éreztem nincs aki meghallgasson, megértsen -  hát írtam.

Az eddigi blogjaimat - melyek közül egy a szélesebb publikumhoz is eljutott - mérsékelt vélemény-nyilvánítással írtam főleg utazásokról, az életem főbb történéseiről, megfigyelésekről, tényekről. Mindezek mellett rendszeresen levelezek a családommal és a barátaimmal is, és ezekben az online párbeszédekben engedem szabadjára a véleményemet a világ dolgairól, emberekről, az ő viselkedésükről és magáról az életről. Amiről az ember egy kávé (vagy sör mellett) eldiskurál manapság.

Viszont az utóbbi időben egyre többször éreztem úgy, hogy a saját kis napi "morgolódásaim", gondolataim, örömködéseim és elmélkedéseim bennragadnak és szükségem lenne egy olyan felületre, ami kifejezetten a napi történésekre épül, amit akkor és ott, azonnal le lehet írni, ki lehet fújni a gőzt, le lehet vezetni a feszkót vagy becaipirinházva, nevetgélve lehet álmodozni erről-arról.

Így született meg a Trópusi lány blog, és utalva a blog nevére, Dél-Amerikából írok nektek, Kedves Olvasóknak, akik, reményeim szerint aktív résztvevői és kommentelői lesztek e blognak. Lesz itt szó mindenről: munkáról, barátkozásról, gyereknevelésről, körömfestésről, bevállt receptekről és magánéletről, divatról, helyi szokásokról, és mindenről, ami egy napon/héten/hónapon/éven keresztül az ember lányával előfordulhat.

Tartsatok hát velem, isten hozott titeket Dél-Amerikában!

Trópusi lány