Viszlát, Brazília!

07:30 Repülőtér, Lisszabon

Aztamindenit, de hideg van! Pedig süt a nap és még csak nem is fúj a szél. Akkor is, a száraz, 11 fok a párás, forró 35 fok után most egy Szibériával ér fel nekem. Vettem ilyen sport dzsekit a Decathlonban, az éppen hogy csak melegen tart, de nyilvánvaló, hogy be kell vásárolnom meleg holmit is.

A reptéren minden olyan nyugodt. Az emberek nagyon jól öltözöttek (az első ami szemet szúr); sokan ülnek a kávézókban. Mi is a reptéren reggelizünk, C. ezúttal szalonnás tojást kíván. Kicsit éhes a lelkem. E. barátjára várunk, akinél átmenetileg megszállunk, amíg elintézzük a papírokat és találunk munkát. Persze nem ingyen adja a szobát, de jóval a piaci ár alatt, így megéri még akkor is, ha egy kissé lepukkant lakásban van. Legalább lesz ami motiváljon az intenzív munkakeresésre.

Türelmesen várunk, hogy végre 8:30-at mutasson az óra. E. nem akarja S.-t zavarni, mert szívességet tesz nekünk, hogy kijön elénk a reptérre, és nem kell Ubert hívnunk. A repülőút viszonylag kellemesen telt; szerintem a TAP-on nagyobb a távolság az ülések között, mert egész jól elfértünk az út során. Kellett is a nyugalom, hogy kisimíthassuk az idegeinket az elmúlt 2 hónap őrülete után. A bútorok és az autó eladása, a cica elhelyezése, és a búcsúzkodás mind olyan tevékenységek voltak amelyekről őszintén szólva nagyon szívesen lemondtam volna.

A cica végül egy özvegy nénihez került, aki társaságnak fogadta örökbe Agátát. A macska megint megütötte a jackpotot a nénivel, mert már érkezésekor fényesre lett nyalva a sejhaja. M. még a bútorokat is kész volt átrendezni, csak hogy a kisasszony nyugodtan elbújhasson pár napra, amíg meggyőződik arról, hogy nincs más macska a láthatáron. A ház mérete egy kisebb vidámpark a macsek méreteihez képest, így most azt kell, hogy mondjam, hogy őnagysága jobban él mint mi...

Két autóval mentünk a Guarulhos-ra, egyik az embereket, a másik a csomagokat szállította, és ez utóbbit D., Eclezio bátyja vezette. Hiba volt nem hozzákötni az autóját a miénkhez, mert az ő tempójában és kerülőútjával kerek egy órával később ért fel a reptérre, mint mi. Ami azt jelentette, hogy egy órával később tudtuk csak becsekkolni, és átmenni a biztonsági ellenőrzésen, hogy éppen csak ne legyen időnk se vizet, se semmit venni a beszállás előtt a terminálban. Kellett tehát a nyugalom a repülőn.

  

11:00 A lakásban, a Benficánál

Egy brazil mindig brazil marad. Mit neki 10 év Portugália! Ha ma visszautazna Santosba, senki meg nem mondaná, hogy Európában töltött éveket. Ja, de, mert egyfolytában hasonlítgatná a két országot. A reptérről hazajutni egy körülbelül 30 perces móka annak, akibe szorult egy minimális logisztikai érzék. De, mint mindent, ezt is túl lehet bonyolítani, mert sokkal érdekesebb órákat várakoztatni másokat mint egyből a hatékonyságra törekedni. Deja vu-m van, de most ennek annyira nem örülök.

S.-nek 8:30-9:00-re kellett volna érkeznie a reptérre, de valamiért a Whatsapp-ja nem volt elérhető, így végül mi vettünk egy SIM kártyát, és úgy E. már fel tudta őt hívni. (Note: az eddigi várakozási idő: 1,5 óra). S. azt mondta kábé 20 perc és megérkezik, és ezt kivételesen sikerült tartania. A feleségével, B.-vel futnak be. Megérkezés és örömködés után látom, hogy megy a szervezés, és mivel ez a szitu még mindig erőteljes emlékeket hív vissza Brazíliából, azonnal rossz érzések kerítenek a hatalmába. Nem alaptalanul: S. nem autóval jött, amivel hazafuvaroz minket, hanem egy kisbuszra várunk, ami majd az autókölcsönzőbe visz minket. S.-nek nincs autója, mivel a kölcsönzés annyira olcsó, hogy amikor szükségük van rá, bérelnek autót - mondjuk 1 hónapra. 1 hónapra az olyan 50 euró (plusz visszatérítendő kaució a hitelkártyáról) és ezt S. jobban preferálja mint a saját autót, annak összes költségével együtt.

A kisbusz fél óra múlva fut be (az érkezés óta eltelt várakozás: 2 óra 20 perc) és elvisz minket az autókölcsönzőbe. A sorbanállás és a papírmunka is egy jó órát vesz igénybe. S. végül egy Opel Corsa mellett dönt és amikor megkapjuk a kulcsokat, eltökélt szándéka, hogy öt embert és hat bőröndöt fog beszuszakolni a kisautóba. Nem tudom, hogy az ötleten sírjak, vagy az arcán, amikor rájön, hogy ez így nem fog menni. A logisztika (és a józan paraszti ész) megint legyőzte brazil embertársamat. Végül szólok, hogy ha lakás olyan közel van, akkor a fiúk inkább vigyék el először a csomagokat, én addig a meleg váróban ülök C.-vel, és B.-vel, és majd utána felvesznek minket. Jobb híjján persze ez az ötlet a kézenfekvő, én pedig megállapítom magamban, hogy megint alakul egy poszt a blogomra...

Mire a fiúk visszaérnek a kölcsönzőhöz, megint elröppen egy óra tíz perc, így az érkezéstől számítva négy és fél órán belül már útban is vagyunk a lakás felé. Az úton, ami Uberrel kábé 30 perc lett volna reggel fél nyolc óta...De nyugalmat intek magamra, mert érzem, hogy itthon vagyok, és ez lesz az utolsó szívesség az életemben, amit elfogadok egy braziltól. 

A szoba olyan, amilyen, de legalább tágas. Némi kipakolás és evés után mind a hárman az ágyban kötünk ki, beájulva az álmok birodalmában az elkövetkezendő pár órában.

16:00 Fürdőszoba, Lisszabon

Aztamindenit, de hideg van! Mindjárt megfagyok! Hát ez szuper, mikor lesz ennek vége?? Majd csak márciusban, addig én meghalok! 

Előrelátóan vettünk egy kis olajradiátort még az érkezés előtt, dehát az messze nem fűti fel a szobát - én személy szerint ezentúl a radiátor belsejében szeretnék lakni. Amíg a jéghideg fürdőszobában ülök a WC-n, próbálom elhessegetni a santosi lakás képeit a medencével, a meleggel, a pálmafás kerttel és nem tudom kire haragszom jobban: a brazilokra, hogy szétbasszák azt a gyönyörű országukat a korrupciójukkal, a közbiztonsággal és a kiszámíthatatlan jövővel ami miatt most én is elhagyni kényszerültem az országot, vagy a portugálokra, hogy nem tudnak központi fűtést tenni a kurva lakásokba.

Nem vagyok a toppon: a hideg mindig kihozza belőlem a hisztit, de most ugye célok vannak és nem szabad szabadjára engedni az indulataimat. Kitartás. Ráadásul szerintem megfáztam a repülőn.

23:00 Kisszoba, Lisszabon

Nemrég értünk vissza egy shoppingolós, kirándulós körútból. Hogy csökkentsük a bőröndök súlyát, nem tettünk be olyan dolgokat mint pl. törülközők, de S. sajnálattal közölte, hogy nincs nekik extra három türcsijük, így alvás után mindenképpen a Primarkban kellett indítanunk. Ott a törülközőkön kívül feltankoltunk meleg ruhákból, pulcsikból és zoknikból. Meleg dzsekit viszont nem találtam (csak rondát) és gondoltam, azt beszerzem másnap reggel valamelyik másik boltban.

Shoppingolás után a lelkes S. annyira izgatott, hogy megérkeztünk (egyem meg) hogy mindenképpen városnézésre akar minket hívni. Két tűz között az udvariasság: jobb vállamon a jó tündér, aki örül, hogy ilyen rendes lakótársai vannak, a bal vállamon pedig a gonosz, hisztis: mi a jó égnek kell most várost nézni? Ide költöztünk, fáradt vagyok, aludni akarok, nem sétálni a hidegben. És még kabátom sincs.

Persze a jó oldal győzött. E. nem is mert volna S.-nek ellentmondani, mert hát az totál udvariatlan lett volna. Tehát irány Belém.

Érdekes hangulata van Lisszabonnak. Még keresem rá a megfelelő szavakat. Az első benyomás mindig fontos. Mivel autót bérelünk, ezért a helyi rádiók kínálatával is megismerkedek. A városban való autókázás közben egy jazz adó megy és megmondom őszintén ez pont betalál: a jazz és a blues zene reprezentálja nekem legjobban a várost: nyugodt, elegáns, az emberek nagyon jól öltözöttek és udvariasak; messze nincs az az őrület, mint a braziloknál. A sofőrök sem őrülnek meg az utakon, mindenki előzékeny és türelmes. Ez a része nagyon tetszik nekem.

Az is feltűnik, hogy mennyire kevés a busz - úgy tűnik Lisszabonban mindenkinek autó van a segge alatt és ez a parkoláson is meglátszik: a parkolóhelyek hiánya miatt még a fákon is autók lógnak; minden pici helyen, kis résben parkoló autókat látni, főleg este.

A Belém negyed csodaszép, oda  - több turistával egyetemben - a naplementét mentünk megnézni, a Belém-torony közelében. Ezután végigsétáltunk a rakparton, egészen az Április 25.-e hídig, majd visszafelé megnéztük a Santa Maria de Belém templom kivilágított homlokzatát - bemenni persze már nagyon késő volt. Este 10 után érünk csak haza.

Micsoda mázli, hogy van forró víz! Egy forróvizes tusolás után megint az ágyban talált minket az este - ahonna tavaszig nem is akarom kidugni az orrom többet.

(Kép forrása: itt)