Az elmúlt két hét arról szólt, hogy éppen melyik hivatalban üldögélünk arra várva, hogy a sorszámunk megjelenjen a képernyőn. Velem kezdtük, mint EU-s állampolgár, először is be kellett regisztrálnom a Városházán (Câmara Municipal). Ezután az adószámomat kértem meg, majd lakcímnyilvántartásba kellett venni magam a Benficához tartozó helyi Önkormányzati Hivatalban (Junta Freguesia) - erre E. későbbi tartózkodási engedélyéhez volt szükség. Majd bankszámlát nyitottam, végül bejelentkeztem a házi orvoshoz is.
Mindeközben persze a bevásárlásokat is el kellett intéznünk, és mindezekhez az autóbérlés nagyon hasznos döntésnek bizonyult. Habár én új városban eleinte ódzkodom a vezetéstől, de mint kiderült, ezúttal nem is annyira alaptalanul. Csak ezen a héten három büntit gyűjtöttünk be (egyet E., kettőt S.) tehát még ők, a nagyon tapasztalt sofőrök sem tudnak mindig résen lenni.
S. pl. 10 éve él ezen a környéken és most derült ki a számára, hogy a gyorsforgalmi úton egy szakaszon 50km/órás forgalomkorlátozás van - csak éppen ezt egyetlenegy tábla sem jelzi. Tegnap viszont lemeszelte őt egy rendőr és felhívta a figyemlmét erre a tényre, holott az erre irányuló táblát ő sem tudta megmutatni. A hatóság szava döntött, S.-nek pedig 500 euró büntetés jutott. Másnap a vérig sértett, és az igazát kereső S. kamerával visszament az érintett szakaszra, felvételt készített a forgalomról, hogy márpedig azon a szakaszon egyetlenegy autós sem közlekedik 50-nel, tehát itt valami bibi van. Ezzel elment egy ügyvédhez jogorvoslatot kérni, parkolt, majd fizetett a kijelölt parkolóhelyen. Visszatérvén kerékbilincs fogadta, mivel az óriási P betű alatt, ügyesen elrejtve, tízes betűvel az állt, hogy csak mentők parkolhatnak oda...Hasonló miatt fizetett E. is, mivel ő sem látta a mini betűkkel kiírt korlátozást a minap. Részemről a szerencse, és azt hiszem nem fogok ezután sem túl sokat vezetni...
S. két éve bérli a mostani lakását és hát alapszinten eléggé csak a minimális igényeit elégíti ki. Ami azt jelenti, hogy semmi extrára nem költ az életében (biztosan megvan rá a maga oka), így kölcsönben szinte semmit nem tudunk használni, hanem nekünk is be kellett szereznünk a saját dolgainkat kezdve az evőeszközökön, a tisztítószereken, az edényeken át egészen a hajszárítóig.
A legtöbb dolgot a Colombo nevű komplexumban vettük meg, ami rögtön az első héten az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Amúgy sincs problémám a bevásárlóközpontokkal, de a Colombo olyan hatalmas és olyan zegzugos, hangulatos a kialakítása, hogy külön öröm sétálgatni benne. Plusz, az a nem elhanyagolható tény, hogy jó meleg van.
A Colombo nem csak bevásárlóközpont, hanem több cégnek a székhelye is, ezért aztán a boltok a pláza első felében, a cégek pedig a hátsó részben helyezkednek el.
A portugál ügyintézés nekem eddig totál hatékonynak és gyorsnak tűnik - ez alól az egyetlen kivétel az adószámhoz való sorbanállás volt - de persze a viszonyítási alap nálam még mindig a brazil bürokrácia. A lényeg, hogy két alatt sikerült az összes szükséges papírt beszereznünk, és még E. tartózkodási engedélye is útban van. Szuper.
Meglepett, hogy mennyi mindent értek az európai portugálból. Ennél egy kicsit rosszabra készültem. Ez szerintem azért van, mert itt az ügyintézők sokkal lassabban beszélnek, főleg amikor meghallják, hogy külföldi vagyok, és így, még ha másképp is ejtik ki a szavakat, az agyamnak van ideje feldolgozni az infót. Eddig a regisztrációt, a bankszámlát, a kiváltott gyógyszert és a háziorvost intéztem egyedül és nem kellett az angolba kapaszkodnom. Ráadásul, annak ellenére, hogy eddig én sem tartottam az európai portugált egy szépen hangzó nyelvnek, élőben nem is olyan rossz őket hallgatni.
Mivel a brazilok mindig megtalálják egymást, legyenek a világ bármely pontján, ezért természetesen E.-nek már kisebb baráti társasága alakult itt ki még jóval az érkezésünk előtt. Itt van ugye S., akinél lakunk, valamint egy brazil-magyar baráti házaspár akikkel szintén alakul a jó kapcsolat. Ők Japánban találkoztak egymással, ott születtek a gyerekeik, majd Brazíliába költöztek, az országon belül háromszor is lakhelyet váltottak, míg végül itt kötöttek ki, Lisszabonban. Velük többször is össze szoktunk járni és ennek én nagyon örülök, mert M. az a tűzről pattant kis menyecske, akinek jó magyar szokás szerint rögtön az az első kérdése a vendégektől, hogy mit isznak, és csak utána jön a többi.
Ha már az alkoholnál tartunk, azért ez nem is annyira haszontalan kérdés, mert M.-ék lakásában az átlaghőmérséklet kábé 11 fok. Csak úgy süt a hideg a falakból és a padlóból és úgy mindenből. A legutóbbi találkán M. férje sangriát készített, amiből én - csak, hogy felmelegedjek egy kicsit - egy húzásra megittam egy nagy vizespohárral, és utána (az utántöltésekkel együtt) már nyugodtan, mosolyogva üldögéltem a helyemen.
A második összejövetelre már alaposabban felkészültünk, mindenki két-két pár zoknit, dupla pulóvert és sálat viselt, így nem fáztunk, de persze ettől függetlenül jöhetett az a sangria megint.
Nemsokára két hétre Magyarországra utazunk de ezúttal nem lesz feladott csomagunk. Ezt csak azért sajnálom utólag egy kicsit, mert tudtam volna hozni pálinkát otthonról, de majd nézek valami más megoldást. Esetleg feladok postán pár üveget.
(Képek forrása: itt)
Ha jól emlékszem, Hankiss Elemér könyvében olvastam valami olyasmit, hogy a plázák a biztonságos, védett teret képviselik a külvilág káoszával szemben. És hogy a kialakításuknak köszönhetően (tágas, kivilágított, csillogó, szimmetrikus, tele van a fogyasztói társadalom javaival) a modern ember számára a paradicsom motívumait hordozzák. De talán nem is kell a tudattalan motívumokat keresni... ha plázába megyek, én is azért teszem, hogy melegedjek :D
VálaszTörlésA bejegyzés elején kemények a sztorik a büntetésekről, nemrég nekem is voltak érdekes köreim a párizsi metróban (pedig becsületesek voltak a szándékaim), de ezeknek az összegeknek a töredéke úszott csak el, úgyhogy nem panaszkodom.
És szuper, hogy alakul a baráti társaság!