Passzív agresszív

Ma megszegtem a cégnél a 10 perces szabályt.

A 10 perces szabály azt jelenti, hogy ha valaki iszonyúan felidegesít akkor pontosan 10 percre van szükségem és kell elvonulnom ahhoz, hogy utána tiszta fejjel tudjak tovább kommunikálni.

Ama bizonyos 10 perc letelte előtt sajnos úgy elkap néha az indulat, hogy kiszaladnak a számon olyan gondolatok is, amik megsérthetik a másikkal való kapcsolat vékonyka és érzékeny rétegét és képesek maradandó, vagy hosszantartó sérülést okozni.

Ma viszont az történt, hogy ki nem várván a bűvös tíz perces határértéket, idegből írtam egy emailt az egyik kollégámnak másodcímzettben a főnökömmel.

A sztori előzménye az volt, hogy mostanra kezd kirajzolódni a portugál mentalitás a munkában, illetve a „Csak egyszer mondom el” hozzáállás, amihez a portugálok elég sok helyzetben foggal-körömmel ragaszkodnak, és aszerint is viselkednek.

Arról van szó, hogy amikor például a cégnél tréningek vannak, akkor azt úgy kell elképzelni, hogy felvezetőként mindig elmondják, hogy mennyire örülnek annak, hogy te itt dolgozol és segíted a munkát, és bármi kérdésed van, nyugodtan kérdezz, inkább több kérdésed legyen, mint, hogy hibát hibára halmozz és csak később derüljön ki, hogy már az elejétől kezdve nem érted az egészet – mert nem kérdezted meg. Pedig mindenki itt volt és mindenki arra várt, hogy kérdezzél, és rendelkezésedre állt (volna), te pedig nem használtad ki.

Ezzel a rengeteg bátorítással és a verbális hátbveregetéstől felvértezve, széles mosollyal az arcocskáján jut el az ember az első kérdésig, amikor is kiderül, hogy a fent lökött szöveg csak elmélet volt. A gyakorlatban, ha nem értesz valamit, akkor az első kérdésed után a portugál állampolgárságú válaszadó először is hosszasan ecseteli, hogy mit KELLETT VOLNA megnézned először ahelyett, hogy őt vegzálod – mint ahogy ő gondolja - teljesen feleslegesen. Ezután felhívja a figyelmedet arra, hogy LEGKÖZELEBB mit tegyél, hogy elkerüld a – megint csak szerinte – tök felesleges interakciókat a tőled tapasztaltabb kollégáiddal.

Ennek a másik verziója, amikor ne adja isten, ugyanazt a kérdést kétszer teszed fel, és a jó memóriával rendelkező munkatás azzal kezdi a mondatot, hogy „Ezt már egyszer elmondtam”.

Csak ezután térnek általában a lénygre és segítenek megválaszolni a kérdést – amelyre, ha az előzmények következtében még nem durrant el az agyad, jó esetben figyelni is tudsz.

Mivel a fönti gyakorlatot több helyről is hallottam, ezért úgy veszem, hogy ez általános. A portugálok ilyenek, és kész. Jobb lesz ehhez hozzászokni.

Példának okáért, E. munkahelye francia tulajdonban van és annak ellenére, hogy a francia nyelv sem írás-, sem pedig beszédszintű ismerete nem volt kötelező a munkakör betöltéséhez, – és a nulla szintű francia nyelvtudását az interjún E. külön ki is hangsúlyozta egyébként –, nos, mindezek ellenére a passzív-agresszív portugál mentalitás ott is fel-fel üti a buksiját. Kezdve már azzal, hogy a a legtöbb adatbázisban megtalálható munkafolyamat franciául érhető csak el – aztán vagy lefordítja, vagy gyorstalpalón megtanul franciául, legalább olvasni.

A franciákkal történő email-kommunikáció – sokszor hibaelhárítás! – úgy néz ki, hogy E. elküldi az emailt angolul, amire franciául jön a válasz. Ezt ő gugliban lefordítja, majd megírja a választ angolul, és vagy úgy küldi el, vagy vissza a gugliba és bízván a fordítóprogram helyességében, elküldi a választ franciául.

Na, a minap ez utóbbi miatt ballagott oda hozzá az egyik kollégája, hogy a franciául elküldött válasz nem volt a leghelyesebben megfogalmazva...E. meg néz rá, hogy tőle ennyi telt, mivel franciául nem beszél, ennek megfelelően nyelvtani hibát kijavítani nem tud, így csak a gugliban bízhat. Erre kapásból számtalan válaszvariáció merülhet fel. Például, hogy jaj, akkor semmi gond, maradjanak a válaszok angolul... Vagy nem baj, esetleg az ilyen jellegű feladatokat a franciául beszélő kollégák csinálják csak. Netalántán még az a csibészség is előfordulhatna, hogy a cég francia nyelvtanfolyamot biztosít a teljesen kezdők számára.

Ez a kolléga viszont az egyik fent említett opciót sem találta elég hatékonynak, hanem inkább nekiállt megmagyarázni E.-nek, hogy hogyan KELLETT VOLNA, és majd akkor LEGKÖZELEBB mit kéne csinálnia...

Hát, pontosan ehhez a fajta hozzáálláshoz nem volt hangulatom ma reggel. Nem úgy ébredtem. A macska többször is felébresztett az éjjel, eszembe jutott a jó kis medencés házunk Brazíliában amit magunk mögött hagytunk, és most se medence, se konditerem, felszaladt rám egy-két kiló amit nem tudom mikor adok le, és még a nap sem abban a szögben áll ahogy nekem tetszik.

Így tehát ,amikor reggel kinyitottam az emilkéket, és szembeköszönt a fél oldalas számonkérés, és még a kérdéseimre sem kaptam konkrét válaszokat – hát elfutott a pulykaméreg, úgy, ott reggel 9:30-kor. Jó kis indítása a napnak.

A válaszlevélben igazából csak azt fejtettem ki, hogy a levél első részét – miszerint milyen dokumentumokat kellett volna megnéznem először, amiben BIZTOSAN benne volt a válasz (nem, nem volt benne) – nyugodtan megspórolhatta volna, és talán fókuszált volna arra, amit kérdeztem. A másik, hogy ami nekik vegzálás az információért, az nekem proaktivitás, és mint ilyen, pozitív előjellel jár.

Szegény kolléganőm meg is lepődött a kirohanásomon, mert ad egy, neki ez nyilván sokkal természetesebben hangzik, mint nekem – nyilván, ő ebben nőtt fel. Ad kettő, az előbbiből következik, hogy nem rosszindulatból írta amit írt. Ha kivárom amúgy a szokásos tíz percemet és  hagyom magam lenyugodni, akkor persze más hangnemben írodott volna meg a levél -  de aztán arra jutottam, hogy így sem rossz.

Jobb, ha tudják, hogy nekem mi az érzékeny pontom, hogy nem a munkával van a bajom, pont az, hogy meg akarom érteni amit csinálok – hiszen pont azért kérdezgetek. De akkor sem szeretem a magyarázatok előtti kioktatást, meg litániát – rég elszoktam már ettől.

Az viszont becsülendő, hogy annak ellenére, hogy sokszor nyersek a portugálok, ezt ők tudják is magukról. És ha valaki panaszkodik, akkor visszavesznek és kicsivel kedvesebb hangnemre váltanak.

Eszembe jutott még az is, hogy ehhez a passzív-agresszív mentalitáshoz szerintem a braziloknak sokkal nehezebb lehet hozzászokni, mint a magyaroknak. Az ő hozzáállásuk a problémákhoz teljesen más, mint az európaiaké. Ők segíteni akarnak, nem számonkérni. És sokkal türelmesebbek is egymással.

Hát, ezek voltak a hét történései.

Trópusi lány